Egy tábortűz előtt ülök, velem szemben Camille álldogál. Tudom, hogy a tavalyi Arénában vagyok, tudom, hogy nekem itt nem eshet bajom, mégis mindenem remeg. Hirtelen eldördül az ágyú.
-Bizony, Greina, tudom, hogy te vagy az. Jössz kivégezni...- Mormolja félhangosan Camille. - Mi értelme van a Viadalnak? Az, hogy szórakoztassuk a Kapitóliumi embereket. Belegondoltak már valaha a Kapitóliumiak abba, mit éreznek a legyilkolt gyerekek szülei? - A végén a lány szinte már kiabál.-Tudom, hogy megpróbáljátok nem mutatni, amit mondok, de nem tehetitek: ketten maradtunk, Greina és én. A két képernyőn nem mutathatjátok ugyanazt, ha minden második képernyő kikapcsol, az pedig túl feltűnő. Tudom, hogy Greina a másik, ezen a Viadalon csak ő elég kegyetlen ahhoz, hogy gondolkodás nélkül öljön. Viszont ő sem volt mindig ilyen, ti tettétek ilyenné. Tessék, büntessetek meg, ha akartok, de nem hiszem, hogy ennél sokkal rosszabb sorsom lehetne.-Könnyek szöknek a szemembe, és azt kívánom, bárcsak felébrednék végre. Miért éppen ezt kell álmodnom? Camille halálosan nyugodtan leül, látszik rajta, hogy pontosan tudja, mi fog történni vele.
-Thalia, ha hallod, amit mondok, akkor arra szeretnélek kérni, hogy soha, de soha ne felejts el, és őrizd meg azt a sálat, amit valamikor régen te adtál nekem...-A hangja teljesen elhalkul. Ha meg tudnék mozdulni, most megölelném-de a lábam földbe gyökeredzett. A közeli bokor megmozdul, és Greina lép ki belőle. Egyik kézfeje helyén véres csonk árválkodik, az arcán ördögi mosoly. Épen maradt kezével görcsösen markol egy véres kést. Camille feláll és szembenéz támadójával. Szólásra nyitja száját, de Greina torkon ragadja. Vigyorogni kezd minközben fojtogatja a kisebb lányt. Tudom mi fog következni, és legszívesebben elfordulnék. Greina a földre dobja Camille-t, mikor a lány belerug.
-Nem én vagyok az ellenséged, hanem a Kapitólium! Ne bánts!-Kérleli támadóját a leány. Greina azonban rá se hederít. Megfogja a kést és elvágja Camille torkát...
Lihegve ülök fel. MIért van az, hogy soha nincs egy nyugodt éjszakám? Hogy fogom túlélni a Viadalt, ha folyton kialvatlan vagyok? Hát, sehogy. Sajnos ez az egyetlen válaszlehetődég. Hiába barátkoztam össze a Hivatásosakkal, még így sincs túl sok esélyem. Hát, támogatóim nem nagyon lehetnek. Kikelek az ágyból, és felveszem a Kiképzéskor használatos melegítőt. Kisétálok az étkezőbe, és próbálok nem figyelni a többiekre. Mindenki kint van, és eszik: Wiress, Beete, Pablo, Drusilla és az előkészítő csapatok a stylisztokkal. Nincs sok kedvem beszélgetni, ezért minden kérdést elengedek a fülem mellett. Szerenscére bejön a taktikám, és hamar békénhagynak. Gyorsan és hangtalanul eszek, méghozzá nagyon sokat. Negyed óra után azonban kitörök a hangzavarból, és a a lifthez rohanok. Ma teljesen üres. Mire leérek, már nagyon sokan vannak bent. Természetesen a Hivatásosak megint egy csoportban állnak, és beszélgetnek. Odasétálok hozzájuk.
-Sziasztok.-Köszönök.
-Helló Thalia.-Vigyorog rám Marvel.
-Jó, hogy itt vagy.-Mondja szintén mosolyogva Glimmer.
-Szia.-Köszön Cato is. Unokahúga csak megölel. Hát igen, a 2. Körzetesek nem nagyon szeretnek beszélni, erre már tegnap rájöttem.
-Ha nem baj, mi elmennénk a kardokhoz.-Mondja Cato, majd Marvellel együtt elsétálnak a kard-állomáshoz. Ja, kezdődik a megfélemlítési akció.
-Amúgy, Marvel tök helyes.-Állapítja meg a szemét összehúzva Clove, Miközben a távolodó srácot figyeli.
-Aha.-Mondja Glimmer is. Teljesen összezavarodom. Most komolyan pasikról kezdtek el beszélgetni a halál torkában?
-Mi a véleményed?-Szögezi nekem a kérdést Clove.
-Hát...Fogalmam sincs. Őszintén.-Nézek a szemükbe.-Soha nem gondolkodtam még rajta.
-Na nehogy, most tuti nem mondasz igazat.-Néz rám hitetlenkedve Glimmer.-Pont ez kerülte el a figyelmedet, amikor minden mást megfigyelsz?
-Hát, soha sem néztem meg a fiúkat különösebben. Pablo bizonyos szintig a sorstársam, Marvel meg Cato...Hát, ők a Szövetségeseim.-Legalábbis egyelőre. Teszem hozzá gondolatban. Mindkét lány hahotázni kezd mellettem, és nem tudom eldönteni, hogy miért kezdik el megtárgyalni mind a 12 Kiválasztott fiút: azért, mert bosszantani akarnak, vagy azért, mert életem utolsó napjaiban szeretnének megismertetni az átlagos 16 év fölötti lányok mentalitásával, viselkedésével. Ja igen. Még nem vagyok 16. Majd csak leszek. Lehetne annál szebb ajándékom születésnapomra, minthogy betuszkolnak egy gyilkosokkal teli Arénába? Már ha egyáltalán megélem a második napot az Arénában. Glimmer és Clove hamarosan otthagynak és különböző fegyverekkel kezdenek el "játszadozni", ahogy ők hívják. Délelőtt sorra veszem a különböző túlélést elősegítő állomásokat. A tűzgyújtást, a fára mászást meg az ehető növényeket csak gyorsan átismétlem. Még mindig a fára mászás megy a legrosszabbul mind közül. Ebédnél megint a Hivatásosak asztalához ülök le. Marvel folyamatos vicc-özönnel áraszt el minket. A többi Kiválasztott furcsán néz ránk, amit teljesen megértek. Nevető Hivatásosak, ki hallott már ilyet? Délután a logikai és a memóriafejlesztő állomásokat veszem célba. Az egyiknél azonban van valaki: Tirana az 5.-ből. Amikor befejezi a gyakorlatot, az arcán elégedettség csillan. Meg még valami, amit nem értek biztosan: magabiztosság talán? A többi Kiválasztott a Hivatásosakat kivéve mind szomorú, komor, és csüggedt, Tirana lényéből viszont sugárzik a magabiztosság, és az, hogy úgy érzi, van esélye nyerni. Vajon mit tartogathat számunkra, milyen fegyvere lehet, ami miatt biztos a győzelmében? Délután 3-ra márcsak Clove, Cato meg én maradok lent, mint tegnap.
-Na, hozzálátunk az edzéshez?-Kérdezi Clove vigyorogva.-Mutasd, mennyi maradt meg a tegnapi leckékből!-Vágok egy grimaszt, majd odasétálok a késekhez. Az első mellémegy. A második lepattan a céltábláról. A harmadiknál azonban előveszem a zsebemből a drótot, amit tegnap felejtettem benne. Az ujjaim villámgyorsan hajlítgatják formára, majd a kés kirepül a kezemből, és belefúródik a tábla közepébe. Hát, nekem úgy látszik ez az erősségem.
-Az utolsó jó volt, a másodiknál viszont túl nagyot rántottál a csuklódon.-Lép mellém Clove.-Az elsőnek pocsék volt a célzása. Azonban látszik, hogy nem üres a kobakod.-Azzal játékosan rábök a homlokomra. Érdekes, hogy milyen kedves lány rejtőzik a szilárd, komor Hivatásos álarca mögött.
-Khmm. Nem úgy volt, hogy ma kardozni fogunk?-Kérdezi Cato, amikor Clove elszalad a késekért.
-Oké.-Mondom.-Nekem mindegy.-Átsétálok a termen a kordállványhoz. Végül tőrözünk, mert a kardokat megtartani alig bírom, nemhogy megsuhintani. Ahhoz képest, hogy először csinálom, Cato szerint nem rossz. Magam szerint a tőröket, még ha hosszabbak is a késeknél, egyszerűbb pontosan elhajítani, mint közelharcban használni. Hatkor megint kiparancsolnak minket az edzőteremből. Leizzadva, kimerülten, de boldogan megyek a lifthez.
-Tök jó...Ha így...folytatom...a végén...még...meg...tanulom...hogyan...védjem...meg. ..magam...-Szuszogom útközben. Clove elneveti magát, Cato pedig vállonvereget.
-Nem ment rosszul, bár a késekhez jobban értesz. Lehet, hogy ez női dolog...-Kacsint felém Clove. Önkéntelenül elmosolyodom. Milyen kár, hogy közelgő halálom előtt ilyen röviddel sikerült barátokra lelnem.
-Holnap folytathatjuk valami mással. Buzogány?-Néz rám kérdőn Cato.
-A kardot alig bírtam felemelni.-Emlékeztetem, miközben elindul velünk a lift fölfelé.
-Akkor mit szólnál a dárdához?
-Nekem mindegy.-Tárom szét a karom.-Képzeld, még nem próbáltam ki azt sem soha.
-Oké, akor holnap dárdavetés.-Fejezi be Cato. Clove megölel, amikor megérkezik a lift a második emeletre, majd kisétál.
-Szia.-Búcsúzik Cato is. Úgy érzem, mintha még mondani akarna nekem valamit, de végül kilép a liftből. Miközben összezáródnak a liftajtók látom, hogy visszafordul felém, a szemében különös csillogással...
