21. fejezet - Thalia

Még mindig könnyektől nedves a szemem, miközben Cato, Clove, Pablo és Peeta otthagynak minket.
 - Gyere, nem maradhatunk itt örökké. - Mondja Marvel, miközben Glimmer felsegít. - A halottakat már elvitték. - Glimmer elneveti magát. Értetlenkedve nézek rá.
 - Csak azon gondolkodtam, hogy ezt most biztos nem mutatják a TV-ben. Szeretik elhitetni az emberekkel, hogy kegyetlenek és szívtelenek a Hivatásosak.
 - De mi lehet az indokuk? - Kérdezem, de nem kapok választ. Eközben elkezdjük összeszedni a Bőségszaru körüli holmikat. Elég sok mindent találunk: pulóvereket, vizesüvegeket, hátizsákokat, fegyvereket, és persze rengeteg ételt.
 - Milyen csapdákat akarsz felállítani? - Kérdezi Marvel, miután mindent behordtunk a szaru belsejébe. Nagyon sok mindenünk van. Az éhező Körzetekben egy négyfős család egy hónapig kibírná ennyi élelemmel. Iszonytató pazarlás.
 - Majd meglátjátok. - Mondom, miközben elvigyorodom. Túléltem az első igazi mészárlást! Vannak Szövetségeseim! És Cato is él! Gyorsan összeszedem az összes drótot amit csak találok. Közben megmondom Glimmer-nek és Marvel-nek, hogy hol kezdjenek el árkot ásni, és hogy milyen széles, milyen mély legyen. Miközben drótgörgőket szerelek az összes hajítókésre, társaim befejezik a munkát. Egész szótlanul telik a munka. Be is sötétedik, és egyszer az ágyú is megszólal. Már tizenegyen meghaltak. Majdnem a Kiválasztottak fele. Tizenegy síró család a Körzetekben. Köveket, ágakat, gallyakat, leveleket hordtunk az árok fölé, majd köré is egy nagy körben, hogy ne legyen olyan feltűnő, hol kezdődik. Drótokat is szereltem a földbe, amikbe ha valaki elbukik, beleesik az árkunkba. Mivel az egész Bőségszarut körbeástuk egy másfél méter mély és széles árokkal, viszonylag biztonságba vagyunk. Majdnem egész éjszaka dolgoztunk. Az égre kivetítették, hogy ki nem élte túl az első napot: a 4., 6., 7., és 10.  Körzetbeliek, illetve az 5.-ből a fiú, a 8.-ból a lány, 9.-ből a lány. Egész éjszaka virrasztok, nem tudok aludni. Egyszer meglátom Tiranát, akit mindenki Rókaképűnek hív. Tudom, hogy lopni fog tőlünk, de nincs szívem elárulni a többieknek. Nem akarok felelős lenni a haláláért. Amiatt a kisfiú, Lewis, miatt nem jön álom a szememre. Végülis megöltem! Láttam, hogy Cato felé közelít, és gondolkodás nélkül elhajítottam azt a kést, ami az oldalába állt. Markolatig. Nem hagytam, hogy Cato meghaljon, ezért kellett meghalnia. Pedig az interjújában azt mondta, mindössze 13 éves! Hogy hiányozhat a szüleinek... És bár nem én öltem meg végül, hanem Cato, de én hoztam olyan kiszolgáltatott helyzetbe, hogy meghaljon. Meg sem sérültem a harcban, csak egy horzsolás van a job térdemen. Nem vagyok valami nagy harcos. Az elején csak elbújtam, gyáván, mint a nyúl, és hagytam, hogy a többiek megvédjenek. Pocsék egy csapatjátékos vagyok! Csak a jó Szövetségeseknek köszönhetem, hogy nem haltam meg. De cserébe megélem a 16. szülinapom. Kár, hogy itt semmi ilyesmi nem számít. Helyes dolog gyerekeket arra kényszeríteni, hogy megöljék egymást? Függetlenül kortól, nemtől, edzettségtől?... Egyáltalán kényszerítenek minket? Mi lenne, ha egyszer egy Viadalonsenki sem akarná megölni a másikat? Arra mit lépnének? Valószínűleg kínszenvedéssé tennék az egészet, annyi mutánst küldenének ránjuk, amíg egy kivételével mind meg nem halna. De legalább nem válnánk gyilkosokkal. Csak ehhez az kéne, hogy mindannyian beleegyezzenek ebbe. Ebben a pillanatban ágrecsegést hallok. Kimászok a hálózsákomból. Egy fiú beleszaladt a gödrünkbe. Legalább mostmár tudjuk, hogy működik a csapda. Marvel odasétál, és belehajít egy lándzsát. Rövid fájdalomkiáltás után megdörren az ágyú. Marvel és Glimer beterelnek a Bőségszaru belsejébe. Még csak azt sem tudom megállapítani, ki a srác. Második nap, és a Kiválasztottak fele már meghalt. Most már csak a legerősebbek vannak életben, csak azok, akiknek van annyi esze, hogy ne kerüljön a közelünkbe. Egy légpárnás hangját hallom. Most viszik el a holttestet. Miután a hang elhalt, visszafeküdtem a hálózsákomba. Most már annyira fáradt vagyok, hogy viszonylag hamar elalszok.

Az Arénában vagyok, az erdőben sétálok. Velem szemben felsejlik a kissrác alakja. Furcsa, hiszen halott, tehát nem jöhetne velem szembe.
 - Még a nevemet sem tudod, mi? - Kérdezi tőlem. - Lewis-nak hívnak. Mármint, hívtak, amíg meg nem haltam. És ez neked köszönhető. - A srác a szemembe néz. Olyan fiatal! - De nem hibáztatlak. Én is megtettem volna. Csak a Kapitóliumot hibáztatom. Ők azok, akik erről tehetnek. Ők azok, aki miatt meg kellett halnom, akik miatt belőletek gyilkos lesz. Talán jobb is, hogy meghaltam, mielőtt bárkit megölhettem volna. - Felsóhajt. - Ígérd meg, hogy jobbá teszed a világot, hogy változásra ösztökéled a Kapitóliumot! Nagyon jól bánsz a szavakkal, egyedül te vagy erre képes. Csak te, senki más. Ha eljön a pillanat, amikor hallathatod a hangod, hallasd! Neked nincs sok veszteni valód. Nincs családod, azt mondtad. Tudom, hogy nyerhetsz, és törekedj arra, hogy tényleg nyerj! - A válaszomra vár, de úgy érzem, elment a hangom. - Ígérd meg! - Suttogja a fiú. - Ígérd meg!
 - Megígérem... - Súgom válaszul neki...

Arra ébredek, hogy valaki finoman megérinti a vállam. Amikor kinyitom a szemem, Cato-val találom szembe magam.
 - Jó reggelt. - Mondja. - Indulnunk kell. A többiek csak rád várnak. Idáig hagytunk aludni, de el kell indulnunk. Nem maradhatunk a Bőségszarunál örökre.
 - Tudom. - Cato gyönyörűséges kék szemébe nézek. - Csókolj meg! - Súgom neki. - Lehet, hogy többé nem lesz alkalmunk rá... - Tagadóan rázza a fejét.
 - Ne is gondolj erre! Néha szörnyű, mennyire előre gondolkodsz... - Mosolyra húzza a száját, szeme kedvesen csillog. Majd lehajol és megcsókol. - Soha ne mondj többé ilyet nekem! - Súgja a fülembe, miközben elhúzódik, majd hangosabban folytatja. - Van ötleted, mihez kezdjünk ezzel a sok készlettel? Nem vihetjük mindet magunkkal.
 - Van. - Válaszolom, majd felállok. Új nap, új remények. Végül is erről szól a Viadal, nem? Remény még a legkilátástalanabb helyzetben is létezik, csak fel kell fedezni.

20. fejezet - Cato

Miközben felfelé emelkedem a csőben, egy kicsit izgulok. Nagyon remélem, hogy nem valami extrém Arénába kerülök, mondjuk egy sivatagba, egy jégmezőre vagy egy tengeri szigetvilágba. Megkönnyebbülök, amikor egy erdei tisztáson találom magam. Amikor egy halovány szellő végigsimít az arcomon, vele száll tova minden félelmem. Erősnek érzem magam. Kiszúrom a visszaszámlálót a Bőségszaru tetején.
50. 
Tisztáson vagyok egy erdő közepén. Nagyjából kör alakú. Clove-ot nem látom, de Thalia a jobb oldalamon áll. Glimmer tőlem egy kicsit balra, Marvel szintén nincs látótávolságon belül.
40. 
Thalia rám pillant. Rámosolygok, tekintetemmel próbálom megnyugtatni. Nem lesz semmi baj. Tudom, hogy hazugság, mert baj az van. De furcsa nyugalom száll meg.
30.
Még fél perc, és gyerekek mészárlásában fogok részt venni. Valószínűleg én leszek a mészáros, és nem engem mészárolnak majd le. Legalábbis nagyon remélem, hogy nem ma halok meg.
20.
Túl fiatal vagyok még a halálhoz... De itt aztán mindenki fiatal hozzá, nem? Pont az a lényeg, a show az egészben, hogy gyerekek vagyunk, ártatlan gyerekek... Nem ezt érdemeljük, de ezt kapjuk.
10.
És én problémázok ezen, pedig engem egész életemben erre képeztek!
9.
Remélem Thalia is túléli a mai napot.
8.
Hol van Clove? Nem látom...
7.
Koncentrálj a kardra! Nincs messze, egy kupac tetején pihen...
6.
Mi van a halál után? Létezik valamiféle túlvilág.
5.
Kard, kard, kard, kard, kard...
4.
Ha létezik, akkor én pokolra kerülök gyilkosságért, mint a legtöbben itt.
3.
Thalia... Minden rendben lesz...
2.
Kard, csak a fegyverre koncentrálj...
1.
Megszólal a gong. Azonnal a kard felé kezdek sprintelni. A többiek nem olyan gyorsak mint én, szerencsére. Felkapom a fegyvert, és megpördülök. A lány a 4.-ből felém szalad balról, kezében egy szigony. Honnan szerezte? Nem érdekel túlzottan. Elhajolok az elhajított fegyver elől, és a lány felé vágok. Eltalálom a karját, felszisszen fájdalmában. Megpróbál elfordulni, de egy vágással végzek vele. Nem érek rá semmin gondolkodni, egy srác szalad felém, kezében balta. Ösztönösen kitérek balra. A srácot továbbviszi a lendülete, de én gyorsan mögé lépek, és leszúrom hátulról. Egy lány fejszével jobbról. Megsebesít fordulás közben a bal felkaromon. Fájdalom sugárzik szét az egész karomban. Egy pillanatra csak arra bírok összpontosítani. A lány ördögi mosollyal lép felém, de leguggolok, és odébb gurulok a csapása elől.
 - Nem hittem volna, hogy valaha egy Hivatásos fog előlem... - A lány szeme fennakad, teste élettelenül zuhan le mellém. Hátából egy kés áll ki.
 - Néha jól jön egy kis segítség, mi? - Kérdezi mosolyogva Clove. A szája mosolyog a nézőknek, a szemében fájdalom és megbánás. De mi most a szórakoztatók vagyunk. Én is elmosolyodok. Tudom, műmosoly, de remélem a képernyőkön ez nem látszik. Clove talpra ránt. A felkaromon a seb csak egy kis karcolásnak tűnik
 - Minden rendben? - Kérdezi felénk szaladva Glimmer. Meglátja a sebet a karomon.
 - Nem nagy ügy. - Mondom kérdő tekintetére válaszolva. A lány előhúz a zsebéből egy köteg gézt.
 - Találtam. Gondoltam, jól jöhet még! - Azzal odadobja nekem, majd eltűnik a viaskodás forgatagában. Clove is utánaszalad. Gyorsan bekötözöm a felkarom, majd újra felkapom a kardom, és visszatérek. Már nem nagyon figyelem, ki szalad felém. Ösztönösen cselekszem. Elhajolok, vágok, szúrok, hárítok. Megállíthatatlannak érzem magam.
 - Mögötted! - Hallom meg a jobbomról Thalia hangját. Felé fordulok, és épp meglátom, ahogy a kissrác a 4.-ből felém szalad, kezében egy lándzsa. Védekezőn magam elé tartom a kardom, de egy pillanatig azt hiszem, eljött a vég. Én is itt halok majd meg, névtelenül... Hirtelen mintha lelassulna az idő. Hallom Thalia sikolyát, látom a felém közeledő éles fémdarabot, csapásra emelem a karom... és a gyerek elesik. Fájdalmasan felnyög, oldalában egy mélyre szúródott tőr. A végén hevenyészett drót kerék... Thalia. Megmentette az életemet. A kissráchoz lépek, és megadom neki a kegyelemdöfést. Thalia sikoltozása hüppögésbe csap át. Leejtem a kardot. Körülöttünk holttestek, a Bőségszaruhoz közelebb Szövetségeseink, és még valaki... de ez most nem tud érdekelni.
 - Ssss. - Letörlök egy könnycseppet a lány arcáról, miközben mellé terdelek. A vállamba fúrja az arcát, és tovább hüppög. Erősen szorítom magamhoz, míg végül abbamarad hüppögése, bár könnyei még továbbra is csorognak lefelé az arcán.
 - Minden rendben van veletek? - Hallom mag Clove hangját a hátam mögül. Még egyszer magamhoz szorítom Thaliát, majd egy kicsit távolabb tolom magamtól. Nem a legjobb ötlet, hogy azonnal eláruljuk mindenkinek, hogy van sebezhető pontunk.
 - Aha. Thalia megmentette az életemet másvalaki élete árán. - Válaszolom.
 - Mindannyiunknak nehéz ez, hidd el. - Mondja a lánynak Glimmer, miközben mellé guggol, és megszorítja az egyik kezét. Clove felsegíti, és a hátát kezdi simogatni.
 - Csak a legerősebb élheti túl. - Mondja Marvel. - Akik rögtön a legelején... elhaláloztak, nem voltak elég erősek vagy felkészültek. Gyertek, menjünk arrább, hogy elvihessék a halottakat. - Miközben az erdő széléhez sétálunk, észreveszem, hogy két új ember van velünk: a srác a harmadikból... Pablo, azt hiszem, és Peeta Mellark. Mindketten megütközve bámulnak ránk. Megszólal az ágyú. Egy, kettő, három... tíz. Ennyi gyerek halt meg a mészárlásban. Ebből legalább hármat tényleg én ölte meg. A gondolatra megborzongok. Most már biztos, hogy gyilkos vagyok, és ha lehet hinni a régi történeteknek, akkor a Pokolba kerülök. Amint a zaj elhalt, magamhoz intem őket.
 - Mi van? - Kérdezem tőlük, amikor egy kicsit távolabb sétálok velük a többiektől. - Csak azért, mert az ember Hivatásos, nem biztos, hogy nincsenek érzései. És igenis minden évben vannak ilyen jelenetek a Viadalon, csak azok sohasem kerülnek élő adásba. A Hivatásosak részéről legalábbis soha. - Mindkettejük megértően bólint. - Ti öltetek meg ma bárkit is? - Mindketten a fejüket rázzák.
 - Én leszedtem Glimmerről egy fiút, aki birokra kelt vele. A torkát végül Glimmer vágta át, de azt mondta, szükségetek lenne rám. - Mondja Peeta, miközben megborzong.
 - Na, téged is kiráz a gondolat, hogy valakit a szemed láttára öltek meg. Ne mondd, hogy nem zavar, hogy részt vettél valakinek a meggyilkolásában, hősszerelmes. - Mondom kissé gúnyosan. - Akkor képzeld el, mi lett volna, ha te is ölöd meg. - A srác arcára rémület ül ki. A show kedvéért magabiztosan rávigyorgok, majd a többiekhez megyek.
 - Hogy legyen a ma este? - Kérdezem. - Néhányunknak a Bőségszarunál kéne maradnia, a cuccot őrizni. A csapat másikfele elmehetne körülszaglászni.
 - Glimmer és én szerintem Thalia-val a cuccnál maradunk. - Mondja Marvel. Kérdőn nézek rá, mire a srác elneveti magát. - Ugyan, Cato, nem gondolhatod komolyan, hogy mocskos kis játékokba kezdek a Viadalon, vagy hogy megölöm a csajt. Megbeszéltük, hogy élve van rá szükségünk, vagy nem? - Kérdezi. Visszamosolygok rá.
 - Te megbíznál valakiben, aki a nap huszonnégy órájából tizenötöt idióta vicceket mesélve tölt? - Erre mind elnevetjük magunkat. A jó az, hogy Marvel képes nevetni saját magán.
 - Szerintem is ez lenne a legjobb. - Szólal meg Thalia. - Fel tudok állítani csapdákat a készleteink köré. Glimmer és Marvel jó harcosok, szintén tudnának segíteni a védelemben. És ha nem baj, a mai nap után... nem szeretnék egyelőre veletek menni.
 - Akkor ezt megbeszéltük. A két srácot elvisszük magunkkal. - Mondja Clove. Halkabban folytatja. - Nem bízom meg bennük. Szerintem még mindig nem jó ötlet veünk maradniuk.
 - Peeta nélkül nincs esélyünk megtalálni a lányt. - Mondja fejcsóválva Glimmer. - Körbenéztem, nincs a halottak között. Továbbra is az a véleményem, hogy ő lesz itt a legkeményebb ellenfelünk, Thresh-t leszámítva.
 - Majdnem megöltem. - Szólal meg továbbra is folytott hangon Clove. - Az utolsó pillanatban felemelte a hátizsékot, amit szerzett, és elmenekült. Sajnos nem volt időm üldözőbe venni.
 - Semmi baj. - Mondom hangosan. - Akkor indulunk, vagy sem? Nincs időnk egész nap beszélgetni! Pablo, Peeta, velünk jöttök. Fogjatok egy fegyvert, amit tudtok is használni, aztán kövessetek! Indul a hajtóvadászat! - Mondom műmosollyal az arcomon, majd válaszra sem várva elindulok.

19. fejezet - Thalia

Cato szavai végig a fejemben visszhangoztak az interjú alatt. Ne izgulj... Amikor fellépsz a színpadra, képzeld azt, hogy csak Caesar van ott, vele beszélgetsz, mit tudom én, egy zárt szobában. Képzeld azt, hogy az új barátod, aki szeretne minél több mindent megtudni rólad... Mikor véget ért a három perc, már a kérdésekre se emlékeztem. Mikor leülök a helyemre, Cato megdicsér, meg minden, de csak azért tudtam megszólalni, mert adott egy jó tippet. Nélküle  valószínűleg megkukultam volna. Bár megjegyzem a többi Kiválasztott interjúinak fontosabb pillanatait, nem foglalkozom velük túlzottan. Mire Peeta Mellark, az utolsó Kiválasztott is fellép a színpadra, már tűkön ülve várom, hogy vége legyen ennek az egész hajcihőnek. Holnap Aréna, de addig még van egy kis időnk. És én azt Cato-val szeretném tölteni az erkélyen. Semmi kedvem tovább vesztegetni az időmet. Az utolsó kérdés jön, ha jól hallom. Végre. Persze, a szokásos az: Van-e szerelmed, aki a Körzetedben vár rád? A fiú azonban nem válaszol azonnal. Majd egy olyan horderejű dolgot jelent ki, ami megrázza az egész Kapitóliumot: Katnissbe szerelmes, a Körzettársába. Rögtön a lány felé kapom a fejem. Elpirul, meg minden, de bizonytalanságot és egy kevés dühöt is látok az arcán. Ha ő is szerelmes a srácba, akkor nem kéne így néznie rá, nem? Akkor boldognak kellene, hogy tűnjön, hogy a srác végre kijelentette, hogy szereti. De Katniss mintha meg akarná ütni a srácot ezért. És itt jön a jó kérdés: ha egy olyan fiú, akinek fogalma sincs arról, hogy a lány, akibe beleesett, szereti-e, be meri vallani szerelmét ország-világ előtt, mi Cato-val miért nem? Persze, mi csak nemrég ismerkedtünk meg, és úgy vagyunk ezzel az egész szerelem dologgal, hogy élvezzük, amíg lehet, de beletörődtünk, hogy eleve halálra van ítélve. Cato-ra sandítok, aki továbbra is előrefelé bámul. Egy pillanatra ő is oldalra néz, majd három szót tátog felém. Megyünk az erkélyre? Bólintok, mire halványan elmosolyodik. Végre elmodja az utolsó jókívánságait Caesar Flickerman, majd boldog Viadalt kíván mindenkinek, és lekapcsolják a lámpákát. A Kiválasztottak felállnak, és kisétálnak a teremből a liftek felé. Glimmer, Marvel, Cato, Clove és én a sor végére maradunk.
 - Mit szóltok ehhez a fejleményhez? - Kérdezi Marvel, majd füttyent egyet. - Abban a Peeta srácban van kurázsi, hogy így elárulta a gyengéjét mindannyiunknak!
 - Ezzel a rakat Támogatójuk lesz. - Mondta Glimmer.
 - A hasznunkra fordíthatjuk. - Szólalok meg. Mindenki rám néz. - Ha elérjük, hogy Peeta beálljon a csapatunkba, elvezethet minket a lányhoz.
 - És az miért is jó nekünk, illetve miért állna be hozzánk? - Kérdezi Glimmer.
 - A lány valamire 11 pontot kapott, és egyik nap elkövette azt a hibát, hogy íjászkodott. Nagyon jó benne. Ezenfelül Önkéntes, tehát ő maga is hisz abban, hogy akár nyerhet. Hozzánk nem állt be, tehát veszélyes ellenfél lehet az Arénában. - Mondja Clove.
 - Meg kéne ölnünk már az elején, a Bőségszarunál. - Fejezi be a gondolatmenetet Cato. - Azonban egy kérdés még mindig maradt: miért állna be közénk Peeta? - Megint rám néznek.
 - Talán... Ajánljuk fel neki, hogy megvédjük az első két napon, vagy valami ehhez hasonló. Persze ehhez az kell, hogy ne fusson el ő és Katniss a Bőségszarutól egyenesen, hanem próbáljanak meg készleteket szerezni. Illetve erre csak akkor lesz szükség, ha nem öl... hal meg Katniss a Bőségszarunál. - Fejezem be végül. A többiek egyetertésük jeléül bólogatnak. Megjön a lift, de nem férünk be mindannyian, mert még mások is vannak előttünk.
 - Majd mi ketten Thalia-val a következővel megyünk, oké? - Oldja meg a helyzetet Cato.
 - De... - Kezdené Clove, de unokatestvére a szavába vág.
 - Beszélni szeretnék vele valamiről. Van egy ötletem, de lehet, hogy hülyeség, és először Thalia véleményét kérném ki róla. Vagy nem abban egyeztünk meg a héten, hogy azért lesz a Szövetségesünk, mert okos? 
 - De. Gyerünk, skacok, menjünk. - Mondja Marvel - szokás szerint - vigyorogva.  Csendben megvárjuk a következő liftet, majd Cato-val felmegyünk az erkélyre. Amikor kinyílik a liftajtó, hideg fuvallat legyezi az arcom. Mélyen belélegzem a levegőt.
 - Olyan jó idefent! - Mondom, miközben a korláthoz sétálunk.
 - Én is szeretem ezt a helyet. Kár, hogy nem előbb hoztalak fel ide. - Mondja Cato, majd átkarol. A vállára hajtom a fejem. Egy darabig egyikünk sem szól semmit, csak bámulunk ki a fejünkből. Cato töri meg végül a csendet.
 - Tényleg a mi hasznunkra is válhat Peeta bejelentése. - Mondja. - A kapitóliumiaknak tetszett, amit mondott. Ha ők eljátszék a szerelmes gerlepárt, akkor mi, akik tényleg szeretjük egymást, szintén esélyesek vagyunnk. Nem kell majd palástolnunk az érzéseinket, úgy értem.
 - Teljesen egyetértek veled. - Mondom, majd feléje fordulok. Belenézek Cato gyönyörű, kék szemeibe. - Szeretlek. - Suttogom. - És ezt még a Kapitólium sem veheti el tőlem.
 - Én is szeretlek, Thalia. - Súgja ő is, majd megcsókol. Legszívesebben belefagynék ebbe a pillanatba, de nem lehet. Nem vagyunk egy átlagos páros, még csak nem is egy Körzetből származunk. 
 - Mennünk kell, mielőtt még keresni kezdenének minket. Illetve jól esne még egy nyugodt éjszaka sz Aréna előtt. - Súgom Cato-nak, miközben a mellkasára hajtom a fejem. Az ingén keresztül érzem szíve dobogását.
 - Tudom. De egy jó éjt puszi még belefér, hercegnő. - Válaszolja. Elhúzódom tőle egy kicsit.
 - Hercegnő? Ennyire kényes vagyok? - Mondom összeráncolt szemöldökkel. Meglepve néz rám.
 - Nem úgy értettem! Arra gondoltam, hogy olyan szép vagy ebben a halványkék ruhában, mint egy jégből faragott hercegnő.
 - Ó! Bocsáss meg. - Mondom, bár egy kicsit kényelmetlenül érzem magam.
 - De a jó éjt puszit ettől még megkapom, ugye? - Kérdezi csintalanul Cato, mire megpuszilom az arcát.
 - Jó éjt, Cato. - A fiú megint puhán megcsókol. 
 - Neked is, Thalia. - Kézen fogva a lifthez vezet, de nem száll be velem. Feltűnő lenne, ha egyszerre szállnánk be, ezért a következővel megy majd le. A harmadik emeleten kiszállok, és gyorsan a szobámba settenkedem. Szerencsére nem lát meg senki. Gyorsan lefürdöm és pizsamába bújok. Olyan érzésem van, hogy lehet, hogy ma fürdök utoljára életemben. De ez még majd elválik. Bebújok az ágyba. Kicsivel később hangokat hallok:
 - Nem tűnhetett csak úgy el! 
 - A szobájában nézted már? - Nyílik az ajtó, a halovány fénycsí vetül a padlóra. Azt tettetem, hogy alszom. Valószínűleg sikerült, mert az illetők elmennek a szobámtól.
*****************************************************************************************************
Végigaludtam az éjszakát. Hajnali hatkor megszólalt egy kis csengő. Erre azonnal felriadtam. Egy pillanatig még azt sem tudtam, hol vagyok. De aztán megláttam egy kikészített ruhát, hajcsatokat, hajgumiak, és... a vigyorgó Antonius Flickerman-t. 
 - Jó reggel, álomszuszék! Gyorsan szedd rendbe magad, mert ma már elindultok az Arénába! - Mindezt olyan vidáman mondja, hogy legszívesebben felpofoznám. Hogy lehet annak örülni, hogy gyilkosokká változtatnak gyerekeket, hogy 23 gyerek az elkövetkező hét során (remélhetőleg) nem túl fájdalmas halált fog halni? Hogy több tucat síró hozzátartozó nem látja viszont valamelyik rokonát? Ezt nem vagyok képes felfogni! Végül egy szót sem szólok, csak a lehető leggyorsabban bevonulok a fürdőszobámba a ruhákkal. Ezek szerint ez lesz a kötelező viselet az Arénában: fekete nadrág, fekete rövidujjú póló, egy pár fekete bakancs, meg egy szürke szegélyű, fekete kabát, aminek a gallérján a hármas szám virít pirossal. Amint kiérek, Antonius Kontyba tűzi a hajam - nagymennyiségű konytűvel és hajgumival.
 - Beetee ötlete volt, igaz? Ezek mindenképp velem jönnek az Arénába. - Mutatok a kész kontyomra. Antonius bólint.
 - Most már indulnunk kell. - Hallatszik az ajtón kívülről Beetee hangja. - Nem várhatunk tovább! Thalia majd eszik valamit útközben. - Kilépek a szobámből, és valaki a kezembe nyom egy szendvicset. Gyorsan és kedvetlenül elmajszolom. Semmi kedvem bemenni az Arénába, és gyerekeket ölni. De kinek van? Ez nem szabadon választható elfoglaltság. Legalábbis nekem nem. Egy légpárnás repülővel visznek az indítóállomásra. Csak Antonius van mellettem, aki folyton az esélyeimről, meg a tegnapi interjúkról, és a "12. Körzet szerelmes angyalkáiról" csacsog. Majd megőrjít, de még mindig jobb a duruzsolására figyelni, mint azon agyalni, milyen lesz az Aréna, és hogy megérem-e a holnapot.
 - Jaj, majd el felejtem! - Kiált fel Antonius, miután megérkezünk az indítóállomásra. - Beetee azt mondta, az egy dolog, amit legálisan bevihetsz, ez a gyűrű lesz. Leellenőrizték, nincs vele semmi baj. - Azzal a férfi egy hosszú drótot kap ki a zsebéből, majd óvatosan az egyik ujjam köré tekeri. Így tényleg gyűrűnek tűnik. - Azt mondta a Mentorod, hogy jól fog majd jönni az Arénában, csakúgy, mint a hajtűid. Azokat is engedélyezte a Kapitólium, meg a három hajgumit is. Ezekből már tudsz majd valamit csinálni, ugye? - Bólintok.
 - Kérem, szálljon be a liftbe. - Mondja egy monoton géphang. Liftet sehol sem látok, de Antonius beterel egy üvegcsőbe. Az ajtó rám zárul. - Boldog Viadalt mindenkinek, és soha ne hagyjon el benneteket a remény. - Folytatja a géphang, majd emelkedni kezdek. Egy mezőn találom magam. - 60 másodperc a 74. Éhezők Viadalának kezdetéig. - Mondja a géphang. A mező közepén áll a Bőségszaru. A tetején kijelző számolja vissza a másodperceket. 
55.
A tisztást erdő veszi körül, az egyik irányban hegyek körvonalazódnak a távolban, a másik irányban valami - talán egy tó? - csillog.
50.
Tőlem balra a rókaképű lány az ötödikből, Tirana áll. Egy pillanatra rám néz, kimondatlan kérdés a szemében: Megpróbálhatok majd lopni a Hivatásosaktól? Te is velük vagy, nem? Kettőt bólintok, majd jobbra fordulok.
40.
A jobb oldalamon Cato áll. Rám pillant, majd elmosolyodik. Visszamosolygok rá.
30.
Már csak fél perc! Valaki szövegelni kezd, de nem figyelek rá. A készletek nagyja a Bőségszaru közepében van, de értéktelenebb dolgok hevernek körülötte, minél kijjebb, annál értéktelenebb.
20.
Megláom Katniss-t. Félig takarja a Bőségszaru. Mellette áll a kis Ruta a 11.-ből. Pablo-t, Clove-ot, és Marvel-t nem látom. Glimmer mellett Peeta áll, ők is épphogy látszódnak a túloldalon. 
10.
A cuccok közt van egy tekercs vezeték, és drótgubókat is látok elszórva a földön.
9.
Most már biztos, hogy nem futok el. A Hivatásosak a Szövetségeseim.
8.
Vajon képes leszek bárkit is megölni?
7.
Miért nekem kellett ide kerülnöm? Tavaly Camille, most meg én... Remélem nem halok meg.
6.
A Szövetségeseim megígérték, hogy vigyáznak majd rám.
5.
Jaj de hiányzik az árvaház, pedig nem hittem volna, hogy van annál rosszabb hely!
4.
Összpontosíts! Menedékhelyet kell keresnem!
3.
Nem! Nem hagyhatom, hogy csak a Szövetségeseim harcoljanak!
2.
Ez ugye csak egy rémálom? Mindjárt felébredek...
1.
Ez nem álom. Ez a kőkemény, rideg, kegyetlen valóság.
Valahol megszólal egy gong. A 74. Éhezők Viadala kezdetét vette.

18. fejezet - Cato

Egész délelőtt különböző megbeszéléseken vettem részt. Mindenki a ma esti interjúkra, és a holnap kezdődő Viadalra osztogatott tanácsokat. Még Lyme is elbeszélgetett velem, pedig ő Clove Mentora! Mire késő délután öltönybe és nyakkendőbe öltöztetnek, úgy érzem szétrobban a fejem. A legrosszabb az, hogy Lyme és Brutus tanácsai teljesen ellentétesek. Brutus azt mondta, amint már több, mint a Kiválasztottak fele meghalt, az éjszaka leple alatt öljem meg a Szövetségeseim. Lyme szerint viszont csak Clove-val kéne szövetkeznem, és kettőnknek helyretenni a többi Kiválasztottat. Erre Brutus leteremtette a nőt, hogy mit képzel magáról, akkor a végén még ketten maradunk Clove-val, és mi olyan - saját szavai szerint - dinkák vagyunk, hogy egymást nem akarnánk megölni. Erre kapitóliumi kísérőnk és öltöztetőink állást foglaltak egyik vagy másik fél mellett, és fél órán keresztül ezen veszekedtek. Ha így folytatják, Brutus és Lyme nem lesznek képesek eggyüttműködni, és akkor aztán várhatunk majd Clove-val a külső segítségre! Egyszerű, sötétkék öltöny, fehér ing, sötét nadrág, lakkcipő; ebből áll az öltözékem. Felucia csillámport akart szórni a fejemre, de azt nem engedtem. Sajnos egy kevés sminket nem tudtam megúszni, mert Brutus határozottan kijelentette, hogy arra aztán szükség lesz az erős fények miatt. Hát, nem értem a nőket smink terén. Nem valami kellemes élmény, miközben az arcod pacsmagolják valamilyen szivaccsal. Megfogadtam, hogy soha többé nem fogom hagyni, hogy kisminkeljenek. És én aztán mindig komolyan veszem a fogadalmaim. Clove gyönyörű, vöröses-sárga ruhában pompázik, de nem néz rám. Odamegyek hozzá.
 - Mi a baj? Csinos vagy. - Mondom kedvesen. Erre felém fordítja az arcát. Több réteg smink van rajta, amitől, hát, kinéz vagy harmincnak.
 - A kapitóliumiak szerint is jól nézek ki. Viszont ez nem én vagyok. A sminkkel általában nincs bajom, de annyit kentekrám, hogy elmegyek akár 40-50 évesnek is!
 - Na, ne túlozz! Maximum harmincnak tűnhetsz. - Haragosan bámul, majd kitör belőle a nevetés. Értetlenkedve nézem.
 - Te beszélsz nekem a sminkről! Hahaha! Téged is kifestettek! Életemben nem nevettem még ilyen jót. Olyan vagy, mint egy bohóc!
 - Ez nem is igaz! - Jön be a vérig sértett Felucia. - Kifejezetten jó munkát végeztem a fiatalemberrel! Ennyi sminkre minimum szüksége van, mert a reflektorfényben máskülönben halovány lesz az arca! Ne tessen nevetni, kisasszony, szívem szerint többet tettem volna fel, de a fiatalember már ilyen kevés ellen is hisztériázott! - Azzal a nő felhúzott fejjel sarkon fordul; majd távozik. Clo-ra nézek, és hahotázni kezdünk. Brutus és Lyme megjelennek. Különböző irányokból jönnek, és haragosan merednek egymásra. Hát, még mindig nem sikerült kibékülniük, de még csak meg sem tudtak egyezni a stratégiában, ahogy elnézem.
 - Mozgás. A végén még elkésünk! - Morogja felénk Brutus.
 - Nyugodtan lehetnél velük kedvesebb. Holnáp már az Arénában fognak harcolni. Hagy legyen ez egy utolsó jó estéjük! - Szúrja le Lyme.
 - Érzelgős. - Veti oda neki cseppet sem jó hangulatban Brutus.
 - Kegyetlen állat. - Támad vissza Lyme. Szerencsére semmi többre nem kerül sor, mert megérkezik a lift. Amint kinyílik az ajtó, látjuk, hogy a 3. Körzet csapata már benne ül.
 - Uh. - Mondja az egyik felnőtt. Talán ő Beetee. Thalia mesélt róla egyet s mást. - Mind nem fogtok beférni, de, hogy ne késsenek el a Kiválasztottjaitok még beférnek. Meg talán még valaki. - Végignéz rajtunk. - Sietnünk kéne.
 - Lekísérem őket. - Mondja ellentmondást nem tűrő hangon Lyme. Brutus ellenkezni akarna, de a nő határozottan beterel minket a liftbe. Amint bezáródik az ajtó, a nő olyan jelzőkkel illeti Mentortársát, hogy mindenki megütődve néz rá.
 - ...szemét alak! - Fejezi be végül egy szuszra elmondott válogatott sértéseit Lyme. Vesz egy mély levegőt. Kicsit nyugodtabbnak tűnik. - Elnézést, a hirtelen kirohanásomért. Az a... érzéketlen állat csak ölni képes, fogalma sincs az együttérzésről. Még hogy jegyese van! Enobaria mondjuk dettó ugyanez. Nem hiszem el, hogy egyáltalán élnek ilyen emberek a világon! Nem szabadott volna túlélniük az Arénát. - Csóválja meg a fejét. A 3. Körzet csapata továbbra is megütközve mered rá. Clo Mentora vállára teszi a kezét.
 - Csak valahogy vedd majd rá, hogy segítsen nekünk az Arénában. - Mondja csendesen. - Szia Thalia! Csinos a ruhád. Gyakrabban kéne szoknyát hordanod. Ha jól emlékszem, még az Aratáson is nadrágban voltál. - Mondja hatalmas mosoly kíséretében az unokahúgom. Thalia elpirul. Tényleg gyönyörű a ruhája. Halványkék estélyi van rajta, melyen apró kristályokként üveggyöngyök csillognak. A ruha kiemeli alakját, ott tapad, ahol kell, szó szerint lélegzetelállítóan néz ki benne. Fekete haja hullámokban omlik a hátára, arcára nem került túl sok smink. Kék szeme élénken csillog.
 - Köszönöm, Clove. Ti is jól néztek ki. - Mogyogta a lány. Szemmel láthatóan izgult. 
 - Hé, nem kell izgulni. - Nézek Thalia szemébe, miközben az interjúk színhelye felé menetelünk. A legtöbb Kiválasztott már ott álldogáll. 
 - Áljatok egyes sorba, növekvő körzetszám szerint! Előre az adott Körzetből a lány áll, mögé az azonos Körzetbeli fiú! Gyorsan, mindjárt kezdünk! - Kiabál egy kapitóliumi valahol a tömeg elején. Megfogom Thalia és Clo kezét, és magam után húzom őket, miközben előrefurakszunk a tömegben. 
 - Sziasztok! - Köszön nekünk Glimmer, majd ránk kacsint. - Én fogok kezdeni. - Maígabiztos vigyor ül a lány arcán. Ruhája halványrózsaszín, és nem takar túl sokat a lányból. Mervel mellette áll, és szintén vigyorog.
 - Elkéstetek.  - Mondja. - Kár, hogy a Viadalt nem lehet lekésni... - Erre mindannyian elkomorulunk egy kicsit. Azon kapom magam, hogy azon merengek, hogy nem jöhet ki az Arénából mindünk, csak egyikünk. Nincs szívem rosszat kívánni Szövetségeseimnek, főleg nem Clo-nak vagy Thalia-nak. De nehéz elképzelni Marvel vagy Glimmer nélkül is a csapatunk. Annyira összemelegedtünk az elmúlt héten...
 - Köszöntsétek tehát Glimmer Johanson-t, az 1. Körzet női Kiválasztottját! - Halljuk meg odakintről Caesar Flickerman hangját. Glimmer magabiztosan mosolyogva a színpad felé indul. Sok szerencsét kívánunk neki. A közönség néhány válasza után felzúg, a 3 perc végezte után pedig megtapsolják a lányt. A szigorú kapitólumi sorba rendezett minket mindeközben. Clo kezét elengedtem, de Thalia továbbra is szorongatja másik kezem. Érzem, hogy izzad a tenyere. Közben jókívánságok közepette Marvel is fellép a színpadra.
 - Nyugi, nincs értelme izgulni. - Suttogom a mögöttem álló lánynak. - Ez csak egy hülye interjú, semmi értelme véleményem szerint. Bazári majmot csinálnak mindenkiből, ennyi a lényege. Igazából az Arénában lehet Támogatókat szerezni, meg a pontszámokkal, jó?
 - I...Ig...Igen. - Motyogja Thalia idegesen.
 - Lámpalázas vagy? - Hirtelen úgy érzem, rájöttem a gondra.
 - Nem szeretek sok ember előtt beszélni. Inkább szerelgetek valamit magamban.
 - Tudod mit? Amikor fellépsz a színpadra, képzeld azt, hogy csak Caesar van ott, vele beszélgetsz, mit tudom én, egy zárt szobában. Képzeld azt, hogy az új barátod, aki szeretne minél több mindent megtudni rólad, oké?
 - Rendben. - Kicsit mintha biztosabb lenne a hangja, legalábbis már nem remeg.
 - Jöjjön hát a 2. Körzet! Clove Silverman! - Szólal meg Caesar. Marvel biztos sokat viccelődött, mert hatalmas tapsot kapott. Megölelem Clo-t, majd Thalia is ezt teszi. Hallom, ahogy valamit súgnak egymás fülébe, majd Clove elbűvölően mosolyogva a színpadra lép. Thalia már nem remeg, és kevésbé tűnik rémültnek.
 - Ha ennek vége, kimegyünk majd az erkélyre együtt, és beszélgetünk egy jót. - Súgom hátrafordulva neki. Elmosolyodik.
 - Behajtom rajtad, biztos lehetsz benne. - Rámosolygok. - Sok szerencsét. - Mondja, amikor engem is a színpadra hívnak.
 - Neked is. Menni fog. - Azzal kilépek a reflektorfénybe. 
 - És itt is van Cato Becker, az ideji mezőny talán legesélyesebb Kiválasztottja! - Üdvözöl Caesar Flickerman. Magabiztosan rámosolygok.
 - Azért Clove se elhanyagolható harcos.
 - Igen, igen, ez lenne az egyik első kérdésem. Clove tényleg az unokahúgod, vagy esetleg a titkos szeretőd, mert érdekes pletykák keringenek errefelé... Felvilágosítanál minket?
 - A szeretőm? - Mondom nevetve. - Túl élénk némelyek fantáziája. Nem, semmi szerelmi kapcsolat, Clove az unokahúgom. Nagyon szeretem, az tény, de nem úgy.
 - Ha a Viadal végén ti vagytok az egyedüli túlélők, mit fogsz tenni? - Szegezi nekem Caesar a következő kérdést. Egy pillanatra elkomorulok.
 - Hát, ez majd elválik. Majd ugyanannyira szeretnék kijutni a Viadalról, mint amennyire szeretném, ha Clo lenne a Győztes. Remélem, ne nekem kell majd megölnöm, de neki sem kívánnám ezt a helyzetet.
 - Hogyhogy ti lettetek az idei Önkéntesek?
 - Félreértés történt. De sajnos nem lehet változtatni a papírokon. Mi vagyunk a Kiválasztottak a 2. Körzetből mostmár véglegesen.
 - Úgy hallottam, a 3. Körzetből a lány Kiválasztott, Thalia bekerült a Szövetségetekbe. Igaz ez? És ha a hír nem kamu, miért döntöttetek így?
 - Thalia a csapat esze, ha szabad ezt mondanom. Jó ötlet bevenni egy olyan embert a Szövetségbe, aki kiváló taktikai érzékkel van megáldva. - Válaszolom pillanatnyi habozás után. Caesar nagyban bólogat.
 - Erős a Szövetségetek, az idei legjobb harcosokból áll. Azonban jönne még egy utolsó kérdés. Biztos hogy otthon, a Körzetetekben van egy lány, aki meglehetősen reménykedik abban, hogy hazatérsz élve, igaz?
 - Az anyukémra céloz, vagy a nagynénémre? - Kérdezem vigyorogva, mire a férfi elneveti magát. Pedig pontosan tudom, mire célzott. Csak nem tudom, be kéne vallani a Thalia iránti érzéseim. Ha bevallom őket, oda a kíméletlen gyilkos álarca. A Körzetemből mindenki ezt várja el tőlem, úgyhogy inkább hallgatok majd erről.
 - Nem a családtagjaidra gondoltam. - Néz rám sokat sejtetően Caesar.
 - Pedig anyukám nem szeretné, ha a másik fia is odaveszne egy Viadalon. - Próbálom másra terelni a szót.
 - Van egy bátyád... - Aztán Caesar átgondolja, mit mondtam. - Oh. Melyik Viadalon...?
 - A tavalyi harmadik dobogós helyet kapta. Kár, hogy a harmadik helyezett jutalma ebben a versenyben a halál. Chris. Ez volt a neve. A Szövetségesét gyászolta, mikor a másik Szövetségese, Greina, rátámadt. Nem volt túl sok esélye. Remélem, én nem ilyen sorsa jutok. - Valahol megszólal egy síp. Caesar feláll velem együtt és kezet rázunk.
 - Sok sikert a Viadalhoz, Cato. Én rád fogadok. - Suttogja a fülembe. - Gondolom senki nem akarja, hogy egy anya két fiát is sirassa, igaz? - Ezt a kérdést már hangosan teszi fel. A tömeg éljenez, majd egy emberként kiabálja, hogy nem, semmi képp. Furcsa. Miközben a háttérben levő székemhez vonulok, és hallgatom Szövetségeseim részvétnyílvánítását, és gratulációt, azon merengek, amit Caesar súgott a fülembe. Hogy rám fogad. Ez azt jelenti, hogy a Kapitólium egyik legerősebb Támogatója mögém áll? Vagy bátorításul mondta csak? Közben Thalia a színpadon kedvesen mosolyogva mesél a 3. Körzetbeli szokásjogokról, és arról, hogy épp egy jobb ételelosztó rendszert fejlesztett, amikor ide kellett jönnie. Majd amikor Caesar a családjáról kérdezi, megmondja, hogy árva, és a halott barátnőjéről meg a mackójáról kezd mesélni. De nem sír, végig erős marad, és ez imponál a kapitóliumi nézőseregnek. Biztos lesz egy tonna támogatója neki is. Amikor vége a 3 percnek, és felénk indul, látom, hogy egy árva könnycsepp csorog végig az arcán, de oda se figyel rá, csak leül mellém.
 - Ügyes voltál. - Dícsérem meg, rá sem nézve. Kicsit felém fordítja a fejét, de aztán meglátja, hogy előrefelé bámulok, így ő is ezt teszi. Ha elkezdenénk feltűnően beszélgetni, mindenki ránk kezdene figyelni.
 - Komolyan mondod? - Kérdezi hitetlenkedve. Bólintok egy kicsit. - Kösz a tanácsot. Mindent úgy csináltam, ahogy mondtad. Azt képzeltem, hogy Clove-al beszélgetek. - Halványan elmosolyodom, és tudom, hogy a szeme sarkából Thalia engem figyel. A lány Körzettársa, Pablo, teljesen közömbösen áll hozzá mindenhez. A negyedikből a lány előadja a sértettet, hogy nem vettük be se őt, se a Körzettársát a Hivatásosakhoz. A kissrác a 4. - ből elsírja magát. Az ötödikből a lány adja a magabiztosat, és végig mindentudóan, és kicsit gonoszkásan mosolyog. Kiráz a hideg ettől a csajtól. A Körzettársa, és a 6. Körzetbeliek lámpalázasak, egyikük még el is pityeredik. A hetedikből a lány szintén magabiztos, az izmait mutogatja. Körzettársa, a 8., 9., és 10. Körzet Kiválasztottjai semmi érdekeset nem mutatnak. Aztán megjelenik a 11. Körzetből a lány, Ruta, a mezőny legfiatalabb Kiválasztottja. A hat testvéréről és a szegény 11. Körzetről mesél szívszorongatóan, de valahogy erős marad, és nem sírja el magát. Körzettársa, Thresh olyan izmos, mint egy bika. Még mindig nem értem, miért nem szövetkezett velünk. Jól jönne a csapatunkba, de esze nincs valami sok, kivéve ha megjátsza magát. Utolsó Körzet, már tűkön ülve várom, hogy vége legyen az egésznek. A lány szép ruháját mutogatja, és erdőkről, vadászatról mesél. Brutus-nak ebben igaza van: a lány nem illik a Hivatásosak közé, de attól még, ha íjat szerez, bajban leszünk. El kell kapnunk minél hamarabb. De ahogy hallgatom, rájövök, hogy valószínűleg tud magának íjat készíteni. Azaz tényleg nagyon veszélyes. Aztán jön végre a Körzettársa. Már csak 3 perc, és mehetek innen! Peeta-nak is felteszik ugyanazt a kérdést, mint nekem: burkoltan ugyan, de Caesar rákérdez arra, szerelmes-e. A válaszától az egész közönségnek eláll a szava: szerencsétlen a Körzettársába szerelmes! Ha! Én nem hiszem el. Persze a lány, Katniss elpirul, és motyog valami érthetetlent, de engem nem győznek meg. Egész héten figyeltem, és ők még csak meg sem próbáltak közösen dolgozni. De ha mégis szerelmesek, az egy dolgot jelent. Lopva Thalia-ra pillantok, aki halovány mosoly kíséretében bólint. Ő is rájött: ha őket nem fújolja a közönség, akkor nekünk, Thalia-val is van esélyünk! Nem lesz muszály előadnunk az Arénában, hogy csak Szövetségesek vagyunk!

17. fejezet - Thalia

Derékig süppedtem valamiféle posványba.
 - Cato! Cato! - Kiabálom, mert tudom, hogy ő az egyetlen, aki segíthet.
 - Jövök! - Hallom a távoldól a fiú hangját. - Tarts ki! - Egyre mélyebbre süllyedek, miközben kétségbeesetten kapálódzom. Mire Meglátom Cato-t, már csak a szemem látszik ki. Nagy nehezen felnyújtom a kezem, de mielőtt Cato megfoghatná, teljesen elmerülök. Még hallom, amint a nevemet kiáltja...



 - Thalia! - Kiáltja valaki a nevem. - Ideje lenne felkelni! - Morgok valamit válaszul, majd a fejemre húzom a párnát. Semmi kedvem felébredni, mert akkor kiderülhet, hogy a tegnapi napot csak álmodtam... De visszaaludni sem lenne jó, mert túl sok a rémálmom. Hallom, amint nyílik az ajtóm. - Drágám, ma van a nagy nap! Este lesznek az interjúk, és arra rendesen fel kell készülnöd! - Felnézek, és meglátom Drusillát.
 - Muszály? - Könyörögve nézek rá.
 - Igen, kicsikém. Gyere szépen reggelizni, csak öltözz fel előtte. - Amint Drusilla kimegy, nagy nehezen felkelek, és a lehető leggyorsabban megfésülködöm, lemosdok és felöltözök. Mindeközben mintha egy másik világban lennék. Mosolygok, amit gyakorlatilag Camille halála óta nem tettem. Persze, erre gonodolva megint elszomorodom. Hisz most én is megyek egy Viadalra, és Cato pont olyan elérhetetlen, mint Camille. Az egyikük halott, a Viadal végére Cato, én, vagy esetleg mindkettőnk halott lesz. Nagyon jók a kilátásaim. Végre rászánom magam, hogy bemenjek az étkezőbe. Amint meglátnak az asztalnál abbamarad a beszélgetés. Mint abban a régi versben... Hogy is volt? "Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik..." Valami ehhez hasonló történt az asztalnál. Beetee végül megköszörülte a torkát.
 - Üdvözlünk újra a köreinkben, Thalia. Tegnap este nem jöttél vacsorázni.
 - Tudom. - Mondom, majd leülök. Kicsit rossz érzés, de nem mindenkinek akarom elmondani, mekkora baklövést követtem el tegnap délután. Baklövés volt, vagy sem? Hmmm, ez is érdekes kérdés. Végül is valószínű halálom előtt örülhetek is egy kicsit, nem? Csönben megreggelizek, teljes mértékben figyelmen kívül hagyom a kérdéseiket. A Kapitóliumi kísérőink előtt semmi kedvem beszélgetni.
 - Ma este lesznek a végső interjúk, holnap pedig már be is kerültök az Arénába. - Mondja a reggeli befejeztével Beetee tárgyilagosan. - Higgyétek el, én sem örülök annak, hogy Thalia bekerült a játékokba, de azon kell lennünk, hogy élve kijuttasuk. Pablo, segítesz majd neki?
 - Hé, én is itt vagyok! - Nézek rájuk.
 - Te nem hiszem, hogy beleegyeznél a tervünkbe. - Szólal meg halkan Wiress.
 - Felvilágosítanátok, mi a terv? - Mindenki felém fordul. A csönd kezd egy kicsit hosszúra nyúlni.
 - A terv az, hogy megvédelek az Arénában, majd a végén meghalok. De ehhez az kell, hogy a Bőségszarunál azonnal elfuss valamerre. - Mondja Pablo csöndesen.
 - Mi?!
 - A teljes körzet segíteni fog téged pénzzel, hogy legyen elég dolgotok. Pablo a héten rendesen megtanult bánni egy karddal. Már most van elég pénzünk ahhoz, hogy egy kardot küldjünk Pablo-nak. Élelemet valószínűleg találhattok majd, Pablo szerint sokat tanulmányoztad az elmúlt héten az ehető növényeket. Jó ötlet volt, tényleg hasznos lesz majd a tudásod az Arénában...
 - Nem. Már vannak csapattársaim, akikkel az elején szövetkezem, és Pablo is jöhet, beszéltem velük! - Csattanok fel hirtelen. Mi az, hogy előre eltervezik, hogy élve kihoznak, és engem meg sem kérdeznek erről? Amúgy is, Pablo-nak is kell, hogy esélye legyen a győzelemre, nem szabadna feláldoznia magát értem!
 - És mégis kik azok? - Kérdezi gyanakodva Beetee. Wiress és a kapitóliumi kísérőink érdeklődve figyelnek.
 - A négy Hivatásos. És mielőtt tiltakozni kezdenétek, nem, semmi esélyetek, hogy lebeszéljetek erről! - Azzal felállok és a lifthez megyek. Nem érdekelnek. Könnyeimmel küzködök végig, de még nem sírhatok. Az egyetlen hely, ahová elbújhatok az erkély, már ha Cato-nak igaza van, és tényleg nincsenek ott kamerák. Amint kilépek a liftből, egy hűvös szellő összeborzolja a hajam. Az erkély kietlennek tűnik így, hogy senki sincs itt rajtam kívül. A korlátnak dőlök, és hagyom, hogy eleredjenek könnyeim. Ez így túl sok nekem! Túl nagy a nyomás. Semmi kedvem visszamenni a lakosztályunkba, de muszály lesz. Fel kell készülnöm az interjúra, mert az, hogy támogatóim legyenek, tényleg fontos. Még majdnem egy óra eltelik, mire végre rászánom magam, hogy visszamenjek a lakosztályomba. Amikor felérek, nem találok senkit az előszobában, A folyosók is néptelenek. A nappaliból viszont hangok szűrődnek ki. Félénken bekopogok, majd belépek.
 - ... és ez teljességgwel lehetetlen! - Fejezi be Beetee a mondatát épp.
 - Mi lehetetlen? - Beetee felém fordul.
 - Tíz pontot kaptál, mint a többi Hivatásos. - Világosít fel Wiress.
 - Mi? Én, tíz pontot? Arra, hogy késeket dobáltam, amiket dróttal körbetekertem?
 - Mi?! - Most a többieken az értetlenkedés sora.
 - Tíz pont, ejha! - Szólal meg a sarokból Pablo. - Nekem csak hetet adtak. De a lány a Tizenkettedikből tizenegyet kapott.
 - A hét pont se rossz. De hogy kaphatott valaki tizenegyet? - Kérdezem a szobában levő felnőttekre nézve.
 - Nem hiszem el. - Mondja Beetee miközben a fejét fogja. - Végig úgy gondoltuk Wiress-el, hogy valami közepes, vagy kevés pontot kapsz, Pablo-t meg megkértük, hogy rosszul teljesítsen, és kapjon átlagos pontszámot, hogy ne figyeljenek fel rátok a Hivatásosak. Erre te tíz pontot szerzel, és összehaverkodsz azokkal, akiktől távol kellene magad tartanod. - Beetee sóhajt egyet. - Mindegy, ma este vannak az interjúitok. Szeretném, ha mindketten közönyösnek tűnjetek. Ne kezdjetek el sírni, de nézzetek ki megszeppentnek. Ez rád is vonatkozik, Thalia. És felejtsd el, hogy a Hivatásosakkal vagy egy csapatban. Hallani sem akarok velük kötött szövetségről.
 - De ők a barátaim! - Kiáltok fel.
 - Nem, ők az ellenségeid, fogadd el. Egy Győztes lehet, és az te... - Nem hallom, hogy fejezi be a mondatot Beetee, mert kirohanok a szobából és rájuk csapom az ajtót. Rázkódom a dühtől miközben a szobámba viharzok, de aztán rájövök, hogy ennek semmi értelme. Bár tudom, hogy Wiress és Beetee szeretnek, és csak ki akarnak hozni egy darabban az Arénából az eszem miatt, nem fogok lemondani a Szövetségeseimről. Camille azt a taktikát választotta, amit most ők akarnak alkalmazni: meghúzta magát. Mégis csak második lett. A végén az erősebb nyer. Én pedig már nem vagyok az a kislány, aki eljött a 3. Körzetből. Ez alatt az egy hét alatt megváltoztam. Megtanultam megvédeni magam, és vadászni, meg gyűjtögetni. A lehető legjobb Szövetségeseket szereztem meg magamnak, azt hiszem. És nem fogom vakon követni a felnőttek utasításait. Főleg azután nem, hogy néhányuk elárult, és elintézte, hogy ide jussak. Teljesen kiábrándultam belőlük.

16. fejezet-Cato

Amíg csendben vártunk, hogy a játékmesterek behívjanak minket, észrevettem, hogy a mellettem ülő Thalia térde remeg.

 - Izgulsz? - Kérdeztem. Thalia bólint. Amikor bizonytalan, teljesen összeráncolja a homlokát. Megérintem a kezét, erre rám néz. Gyönyörű kék szeme Chris-ére emlékeztet.

-Nem szabadna izgulnod, csak remegni fog a kezed, és el fogod rontani. - Tanácsolom neki.

-Könnyű azt mondani!-Válaszolja suttogva.-Te egész életedbe erre készültél!
-Hidd el, jobb, ha nem tudod, milyen Hivatásosnak lenni. Te nem szeretnél a helyemben lenni, az biztos. Szörnyű egy családom van! - Mondom, miközben Chris-re és Clove-ra gondolok.
-De neked legalább van családod.-Motyogja. Ó. Nem is tudtam, hogy árva.
-Nem tudtam...Bocsáss meg. Bár jobban örülnék, ha nekem sem lenne. - Thalia szemében vágyakozást látok.
-Cato Becker, 2. Körzet.- Közli a hangosbemondó.
-Sok sikert!-Mondja Thalia. Clove a nézésével bíztat. Amikor belépek az edzőterembe, a játékmesterek mind engem figyelnek. Az egyik legesélyesebb versenyző vagyok, úgyhogy nem lepődöm meg ezen. Biccentek, majd gépiesen a kard állványhoz megyek. Elkezdem kaszabolni a bábukat, egyiket a másik után. Hirtelen megfontolásból felkapok egy kést, majd az egyik távoli bábu felé hajítom. Oda se kell néznem, a bírák elismerő hümmögései jelzik, hogy jó helyen találtam el a bábut. 

 - Köszönjük, elég lesz. - Hallom meg a főjátékmester hangját. 

 - Viszlát. - Mondom, visszateszem a helyére a kardot, biccentek, majd elhagyom a termet. Ahelyett azonban, hogy felmennék a mentorokkal beszélgetni és unatkozni, az ajtó mellett megállok. 5-6 perc múlva Clove sétál ki elégedetten.

 - Szia. Hogy ment? - Kérdezem tőle. Hirtelen megfordul, látszik rajta, hogy megleptem. 

 - Jól. A szabályok értelmében többet nem mondhatok. - Azzal Clo rám kacsint.

 - Ha ha. Mintha nem tudnám, mit csináltál. - Azzal kicsit összekócolom a haját. 

 - Hé, tudod, hogy nem szeretem!

 - Orvul megtámadtalak, úristen! - Elnevetjük magunk.

 - Jössz fel? - Kérdezi Clo, miközben nyílik az ajtó és a 3. - ból a fiú, Pablo azt hiszem, lép ki rajta, majd hívja a liftet. 

 - Mostmár megvárom Thalia-t. - Válaszolom. Clo sokat sejtően rám mosolyog, majd beugrik a srác előtt az éppen kinyíló liftbe. Hallom, ahogy megint elneveti magát, majd a lift ajtó bezárul. Nem is tudom, mit kezdenék Clove nélkül. Kicsit olyan, mintha én lennék a higgadt, nyugodt, sötét éjszaka, ő pedig az örök optimista, a sugárzó, vidám nappal. Őszintén szólva aggódom érte. Szerintem még mindig nem hiszi el, hogy tényleg egy Viadalra megyünk. És akkor ott van még Thalia... Az a lány egy merő talány. Folyton gondolkodik, és az esetek többségében nem tudom, mit gondoljak róla. Egyre többször álmodok róla, egyre többször találom magam olyan helyzetben, ahol Clo és közötte kellene választanom... És akárhányszor csak rá gondolok, mindig olyan furcsa melegség tölt el, mintha... nem is tudom ezt mihez hasonlítani. Merengésemből a reflexeim riasztanak fel, mert nyílik az ajtó. Kicsit dermedten kitántorog rajta Thalia.

 - Minden rendben? - Kérdezem tőle. Megfordul, és e lendülettől majdnem elesik, de végül megtartja az egyensúlyát.

 - Megtapsoltak. Azt mondták, nem gondolták ezt rólam. - Motyogja félhangosan. Ezek szerint neki is jól ment. Elmosolyodom.

 - Megyünk? - Kérdezem. Thalia végre tényleg rám fókuszál, majd bólint.

 - I-igen. - Hívom a liftet, majd amikor megérkezik beszállunk.

 - Bárcsak ne kéne visszamennem a mentoromhoz. - Sóhajtja Thalia.

 - Mi?

 - Wiress  és Beetee folyton csak túlélési tippeket adnak. A mai nap után nem akarok találkozni velük. Érted?

 - Teljesen megértelek. Az én mentorom, Brutus is csak ilyesmiket mond. - Eszembe jut valami, amit a héten fedeztem fel. - Van kedved kijönni az erkélyre?

 - Mi? - Most Thalia-n van az értetlenkedés sora.

 - Megmutatom. - Megnyomom 6. emelet utáni erkély feliratú gombot. Bár a lift az első két gombnyomás miatt megáll a 2. és 3. emeleten is, se Thalia se én nem szállok ki. Amikor végre az erkély emeletére érünk, kiszállunk. Nem hiszem, hogy sok mindenki használná, mert igazából csak egy fedett betonterasz, egy korlát, a korláton túl pedig egy vastag sávban erőtér, hogy ne tudjunk öngyilkosok lenni. Panem fővárosa, a Kapitólium előttünk terül el. Thalia odaszalad a korláthoz. Tágra nyílt szemében izgatottság csillog.

 - Ez gyönyörű. - Mondja a lány, amikor mellékönyökölök. - Köszönöm, hogy megmutattad.

 - Nincs mit. De tudod mi itt a legjobb?

 - Hmm?

 - Nincsenek kamerák! Órákig kerestem őket, de egész egyszerűen nincsenek. Csak naponta kétszer jön egy nő és összetakarítja a madárpiszkot.

 - Honnan tudod?

 - Találkoztam vele, és elmesélte, hogy az erkélyt az elmúlt 4 évben gyakorlatilag senki sem használta. Tudom, nem a legszebb, de...

 - Nekem nagyon is teszik. - Mondja Thalia, majd rám mosolyog. - Kérdezhetek valamit?

 - Igen. Épp most kérdeztél valamit.

 - Ha-ha. Nagyon vicces. -  Mondja a lány tetetett megrovással, de szemében vidámság csillog. Elmosolyodom.

 - Na jó.

 - Miért hoztál fel ide? - Sok mindenre számítottam, de erre nem.

 - Hát, izé... Azt mondtad, nem szeretnél egyből a mentoraidhoz menni...

 - Értem. - Kicsit mintha csalódott lenne, vagy csak én képzelem? - És... még valamit kérdezhetnék? - Thalia az ajkát harapdája miközben ezt kérdezi.

 - Hát persze. - Mondom, mert kíváncsi lettem

 - Huhh... Kedvelsz? - Kérdezi végül a lány minden maradék bátorságát összeszedve. - Mármint, ezért hívtál ide igazából, nem? - A baj az, hogy ezt én sem tudom. Azt viszont tudom, mit neveltek belém, mit mondjak.

 - Nem. - Amint kimondom a szót tudom, hogy hazugság, de Thalia sarkon fordul és elindul A délutáni nap fénye megcsillan fekete haján. Ilyen gyönyörűnek még sohasem láttam. Amikor megfogom a kezét és magamfelé fordítom, agyam egyik fele hevesen tiltakozik az ellen, amit tenni készülök. Egy Viadalra megyünk mind a ketten, ellenségek leszünk, csak egyikünk élheti túl! Ne, ne, ne és ne! Azonban mindez kevés amikor Thalia gyönyörű kék szemével kérdőn rám néz, lhajolok, és megcsókolom. Éppen csak egy puszi az ajkaira, de Thalia lábujjhegyre áll, így majdnem egymagas velem. Átölelem, majd miután a pillanatnak vége, visszasétálunk a korláthoz, és még órákon át beszélgetünk semmiségekről, mintha normális gyerekek lennénk, akik épp csak megismerték egymást.

15. fejezet-Thalia

Amikor reggel felkelek, fogalmam sincs, miről álmodtam. Egy előnye legalább van annak, hogy minden este hatig gyakoroltam odalent Cato-val és Clove-val. Azonban tegnap volt az utolsó lehetőségem arra, hogy bármit is tanuljak tőlük. Ma délelőtt még gyakorolni fogom a késhajítást, meg azt, hogy hogyan drótozzam fel a késeket minél gyorsabban. Utána ebéd, aztán pedig a Játékmesterek pontoznak, ami segítségével Támogatókhoz juthatok. Holnap este interjú Caesar Flickermannal. Holnapután Aréna. Mit ne mondjak, nem túl jók a kilátásaim. Gyorsan felöltözök és reggelizek. Szerencsére senki sem kel olyan a 3. emeleten, mint én. Mikor a lift felé megyek, összefutok Pablo-val. A fiú szeme alatt sötét karikák sorakoznak. Köszönésemre csak egy intéssel válaszol, majd továbbmegy az ebédlő felé. A héten Pablo alig szólt hozzám. Nem mintha Wiress vagy Betee, vagy akárki más sokat beszélt volna velem a 3. emeleten lakók közül. Mondjuk én sem voltam túl közlékeny velük szemben. Azonban Glimmerrel, Marvellel, Clove-val és Cato-val egész jól "összemelegedtem". Az Aréna szemszögéből nézve ez egyáltalán nem jó hír. Azonban végre valamennyire sikerült magam túltennem Camille halálán. Bennük barátokra leltem, és nem akarom őket elveszíteni. Pedig tudom, hogy csak egyikünk jöhet ki élve az Arénából. Ameddig megteszem az utat az edzőteremig végig ezen gondolkozom. Legnagyobb meglepetésemre az edzőterem szinte teljesen kihalt. Egyedül Cato gyakorol a kardoknál, illetve 12.-ből a lány (Katniss?) próbálkozik álcázással. Hát, nekem az álcázás nem ment könnyen, de két délelőttöt ráfordítottam, így most már egész jól elboldogulok vele. Cato felkapja a fejét, amikor belépek, és rám mosolyog. Visszamosolygom rá, majd biccentek, és Katniss felé indulok.
-A helyedben nem az ecsetekkel gyakorolnék, mert azok nem valószínű, hogy lesznek az Arénában.-Katniss felkapja a fejét, majd távolabb húzódik.
-Miért segítesz?-Hát igen, ez egy érdekes kérdés. Miért is segítek neki?
-Azért segítek, mert én is így kezdtem. Nekem sem ment túlzottan, de muszály volt megtanulnom, úgyhogy a helyedben gyorsan váltanék eszközt. Már nincs túl sok időd gyakorolni.-Leguggolok mellé, majd megmutatom neki, hogyan tudja szétkenni magán a különböző anyagokat hatékonyan, ecset nélkül. Hálásan mosolyog rám, majd megköszöni segítségem. Felállok, kezet mosok, majd odaballagok a többi Hivatásoshoz. Köszönünk egymásnak, majd megkérem Clove-ot, hogy nézze meg, mennyit fejlődtem késdobálásban. A többi Hivatásos azt csinálja, amit egész héten: folytatja a többiek megfélemlítését. Miközben sorra dobálom a feldrótozott késeket Clove legnagyobb örömére, eszembe jut, hogy mi minden vicces történt velünk a héten. A kis Ruta a 11.-ből ellopta Cato egyik fegyverét, és felmászott vele a gerendák közé. Cato leállt ordibálni a többi Kiválasztottal. A többi Hivatásos csak másnap mondta el neki, hová tűnt a fegyvere, és mindannyian nagyot kacagtunk rajta. Marvel folyamatos viccelődése mindannyiunkat felvidított egész héten. Néha még arról is elfeledkeztem, hogy egy halálos viadalra leszek elküldve. Hát, az biztos, hogy a szövetségünknek szilárd alapjai vannak. Nem hinném, hogy bármelyikük képes lenne elárulni. Cato és Clove minden délután segített különböző fegyverek használatával kapcsolatban. Nos, azt meg, hogy Cato-ról mit gondolok...igazából magam sem tudom. Olyan...bonyolult. Megszólal az ebédet jelző csengő, ami azt jelenti, hogy kb. háromnegyed óra múlva a Játékmesterek előtt kell bemutatnom, hogy mit tudok. Marvel szokás szerint viccelődik, azonban ma valahogy kis csapatunkból senkinek sincs kedve nevetni. 
-Marvel Sratnokski, 1. Körzet.-Szólal meg a hangosbemondó. Glimmer súg valamit a fülébe, majd Marvel szép komótosan, arcán magabiztos mosollyal belép az edzőterembe. 
-Glimmer Johanson, 1. Körzet.-Mondják be tíz perc elteltével. Glimmer kicsit kevésbé magabiztosan megy be. 
-Izgulsz?-Súgja a mellettem ülő Cato. Bólintok. Ki nem izgulna a helyemben?-Nem szabadna izgulnod, csak remegni fog a kezed, és el fogod rontani.
-Könnyű azt mondani!-Válaszolom szintén suttogva.-Te egész életedbe erre készültél!
-Hidd el, jobb, ha nem tudod, milyen Hivatásosnak lenni. Te nem szeretnél a helyemben lenni, az biztos. Szörnyű egy családom van!
-De neked legalább van családod.-Motyogom.
-Nem tudtam...Bocsáss meg. Bár jobban örülnék, ha nekem sem lenne.
-Cato Becker, 2. Körzet.-A hangosbemondó hangjától összerezzenek.
-Sok sikert!-Mondom Cato-nak.
-Viszont.-Azzal Cato fürgén bemegy az edzőterembe. Clove közelebb csúszik hozzám.
-Ne félj! Ez csak egy ostoba felmérés. Nem számít igazából semmit.-Mondja.
-Kösz a biztatást. Sok sikert!-Mondom amikor a hangosbemondó őt hívja. Egyedül maradok egy csapat megszeppent gyerekkel, és már csak Pablo van előttem. Amikor őt is behívják, megremegek. Én következem Azonban össze kell szednem magam. Nem lehetek gyenge!
-Thalia Thompson, 3. Körzet.-Mire szólítanak, már teljesen megnyugszom. Visszaemlékezek mindenre, amit Clove és Cato tanítottak nekem a héten, majd belépek.

14. fejezet-Cato

A nappalink fényárban úszik. Anyám és apám a TV előtt gubbasztanak, és a Viadalt nézik. Ezek szerint a 2. Körzet valamelyik Kiválasztottja benne van az első 6-ban. Olyankor szokásos a Körzetemben minden lámpát felkapcsolni, és égve hagyni addig, amíg tart a Viadal közvetítése, azaz kb. éjfélig. Aztán meglátok egy szőke fiút hátulról. Chris lenne az esetleg? A srác hallott valamit-megzörrent egy bokor-ezért megfordul. És akkor meglátom az arcát. Én vagyok az. Az egyik bokorból egy nyíl száguld ki, majd rögtön utána egy másik is. Az első elvéti célpontját, a második azonban célba ér: a TV-ben levő másom elterül a földön. Ágyú dörren.
-Idén sem mi nyerünk.-Mondja apám szomorúan.
-Kár, hogy nincs gyermekünk, akit elküldhetnénk Hivatásosnak.-Kontráz anyám...

Hát igen. Elég nagy a valószínűsége, hogy idén a szüleim engem tagadnak ki. Vicces, hogy elméletben büntetés, azonban gyakorlatban nem fogok bűnhődni. A tegnapi menetrendhez tartom magam: gyorsan csinálok meg mindent, azután pedig lemegyek az edzőterembe. Még senki sincs lent, ugyanúgy, mint tegnap. Nekiállok íjászkodni. Nem megy olyan rosszul, mint emlékeimben, azonban még mindig ezt a fegyvert tudom a legkevésbé használni, nem úgy, mint Glimmer. Ő biztos ezt fogja bemutatni a játékmestereknek. Elég sokat szórakozom az íjjal, s kikérem az állomáson levő ember véleményét. Segít, így már sokkal jobban megy amikor hallom, hogy nyílik az ajtó. Szívem mélyén reménykedem, hogy Thalia az, de Clove lép be. Nem kellene meglepődnöm, hisz unokahúgom is szeret korán kelni. Az óra tanúsága szerint még csak 7 óra van.
-Szia, Clo.-Mosolygok rá.
-Nem reggeliztél velem. Csak Arria volt fent, és kénytelen voltam végighallgatni a fecsegését. Legközelebb ne hagyj egyedül reggelizni, mert az a nőszemély kiállhatatlan.-Mire befejezi, már oda is futott hozzám, s megölelt.-Cato, szeretlek.-Suttogja, s hozzám bújik. Pont, mint évekkel ezelőtt, azon a végzetes napon a 2. Körzetben lévő  Kiképzőközpontban. Amikor azt mondták, hogy együtt megyünk erre az átkozott Viadalra. Pontosabban egymás ellen. 
-Khm, khm.-Köszörüli meg a torkát az egyik játékmester odafent. Egész pontosan Seneca Crane az, a főjátékmester. Ő küld majd minket a halálba.-Lehet, hogy rokonok voltatok a 2. Körzetben, azonban a Kapitóliumba mint ellenségek érkeztetek. Ha még egyszer meglátom azt, amit az előbb, akkor garantálom, hogy első nap meghaltok mindketten.-Azzal a főjátékmester hátat fordít nekünk, s kimegy. Kibontakozok Clove öleléséből, s szomorkásan rámosolygok. Ő is ugyanazt teszi, s elindul a dárdákhoz. Vicces, hogy neki azzal vannak bajai, miközben Marvelnek a dárda az erőssége, a kések-amikkel Clo a legjobb-a gyengéi. Lehet, hogy úgy tanítottak be minket, hogy én Glimmer ellenfele legyek, Clove pedig Marvelé? Lehetséges, hogy ezt előre kigondolták, vagy csak a véletlen műve? Kiscit később elkezdenek szállingózni az emberek. Megjelenik Marvel és Glimmer is, s összegyűlünk a terem közepén. Kölcsönösen üdvözöljük egymást, majd várni kezdünk Thaliára. Szokásunkká vált megvárni egymást. Érdekes. És akkor belép ő. Kicsit csapzottan ugyan, de így is gyönyörűen. Fekete haja laza lófarokba kötve, zöldeskék szeme csillog. Thalia ma is jól néz ki. Azt azonban nem tudom, mióta érzek én így bárki iránt is. Nemhogy az egyik ellenfelem iránt. 
-Sziasztok.-Köszön ránk. Szája sarkában mosoly bujkál. 
-Helló Thalia.-Vigyorog rá Marvel.
-Jó, hogy itt vagy.-Mondja szintén mosolyogva Glimmer.
-Szia.-Köszönök neki. Szeretnék mondani neki még valamit, de akkor Clo odaszalad hozzá, majd megöleli. Felnézek, és látom, ahogyan Seneca Crane a fejét csóválja. 
-Ha nem baj, mi elmennénk a kardokhoz.-Mondom gyorsan, s Marvel felé biccentek, aki érti a jelzést. Elindulunk a kardokhoz, ahol a lány a 6.-ból esetlenül próbálkozik. 
-Nézni is rossz.-Mormogja Marvel úgy, hogy csak a lány és én halljam meg.-Ha szeretnéd, Cato majd megmutatja, hogyan is kell.-Azzal Marvel rám kacsint. Kikapom a rémült leány kezéből a kardot, majd gyorsan levágom a bábu kezeit, lefejezem, s a végén még ki is belezem.
-Ha nem vigyázol, te lehetsz a bábu.-Mondom a lánynak vigyorogva, aki erre gyorsan szedi is a sátorfáját.
-Király vagy, haver.-Vereget vállon Marvel.-Nekem nem sikerült volna így elijesztenem. Valamilyen rémisztő szörny volt esetleg az egyikősöd?-Mindketten elröhögjük magunkat. Fenyegetően, ahogy az két Hivatásoshoz illik.-Amúgy, miért nézel olyan furán Thaliára?-Szögezi nekem a kérdést Marvel, amikor már senki sincs hallótávolságon belül. Előttünk már jó pár bábu hever különböző alkatrészeitől megfosztva. 
-Hogy érted, hogy furán? Te vagy az, aki úgy bámulja Glimmert, hogy majd kiesik a szeme!
-Alig szólalsz meg amikor a közeledben van, néha csak úgy hátralesel a vállad fölött, hátha meglátod. Mi van, beleestél a legokosabb Szövetségesedbe? Amilyen eszes, talán már rá is jött arra, amire én is, s ha így van, ezt ki fogja használni!-Nem tudok mit válaszolni.-Megértelek. A helyedben gyorsan elmondanám neki, mit érzek, hogy megtudjam, ő mit érez, mert ha az érzés kölcsönös, akkor nincs sok időtök arra, hogy együtt legyetek.-Mondja egy kis várakozás után Marvel, majd otthagy a saját gondolataimmal. Az ebéd ugyanolyan, mint mindig: megpróbáljuk elhitetni a többiekkel, hogy nem félünk az Arénától. Már kezdem unni ezt a folyamatos színjátszást. Délután úgy döntök, hogy megnézem a különböző túlélést segítő állomásokat. Magam sem értem, miért. Talán megfogadtam Marvel tanácsát, és megpróbálom előkeríteni Thaliát, hog bevalljam az érzéseimet. Egész délután csupa olyasmivel foglalkozok, amik Brutus szerint fölöslegesek: tűzgyújtás, fára mászás, álcázás. Délután 3-ra kiürül a terem. Csak Clo és Thalia marad bent rajtam kívül. Clo megpróbálja a késeknél marasztalni Thaliát.
-Khmm. Nem úgy volt, hogy ma kardozni fogunk?-Kérdezem a lányoktól. Thalia elpirul, motyog valamit, majd odasétál a kardállványhoz. Hamar rájövök, hogy egy pallost sehogy sem tud felemelni, a rendes kardot pedig két kézzel is alig. A végén hosszabb tőrökkel gyakorolunk. Miközben figyelem, döntést hozok: el fogom neki mondani, hogy tetszik nekem. Hatkor kiparancsolnak minket a teremből. A gyakorlás során többször is mondtam neki, hogy ne adja fel, mert elsőre nagyon ügyesen csinálja. Thalia végül kipirultan, csurom vizesen, zihálva száll be a liftbe. Engem ez az edzés alig izzasztott meg. 
-Tök jó...Ha így...folytatom...a végén...még...meg...tanulom...hogyan...védjem...meg. ..magam...-Szuszogja útközben. Clove elneveti magát, én pedig vállonveregetem.
-Nem ment rosszul, bár a késekhez jobban értesz. Lehet, hogy ez női dolog...-Kacsint felé Clove. Thalia elmosolyodik. 
-Holnap folytathatjuk valami mással. Buzogány?-Szögezem neki a kérdést.
-A kardot alig bírtam felemelni.-Emlékeztet, miközben elindul velünk a lift fölfelé.
-Akkor mit szólnál a dárdához?
-Nekem mindegy.-Tárja szét a karját.-Képzeld, még nem próbáltam ki azt sem soha.
-Oké, akor holnap dárdavetés.-Jelentem ki. Clove megöleli, amikor megérkezik a lift a második emeletre, majd kisétál.
-Szia.-Búcsúzom én is. Legszívesebben ott helyben elmondanám neki, amit érzek. Azt, hogy határozottan többet érzek iránta, mint amennyit szabad lenne. Azt, hogy beleszerettem, és hogy bármit megtennék a világon azért, hogy ő is megszeressen. Azonban a szavak cserbenhagynak, a liftajtó pedig bezárul. Vacsora és fürdés után nem akarom a Mentorainkat hallgatni, úgyhogy inkább úgy döntök, aludni térek. Az utolsó dolog, amit elalvás előtt látok, az Thalia arca, miközben becsukódik a liftajtó...

13. fejezet-Tahlia

Egy tábortűz előtt ülök, velem szemben Camille álldogál. Tudom, hogy a tavalyi Arénában vagyok, tudom, hogy nekem itt nem eshet bajom, mégis mindenem remeg. Hirtelen eldördül az ágyú.
-Bizony, Greina, tudom, hogy te vagy az. Jössz kivégezni...- Mormolja félhangosan Camille. - Mi értelme van a Viadalnak? Az, hogy szórakoztassuk a Kapitóliumi embereket. Belegondoltak már valaha a Kapitóliumiak abba, mit éreznek a legyilkolt gyerekek szülei? - A végén a lány szinte már kiabál.-Tudom, hogy megpróbáljátok nem mutatni, amit mondok, de nem tehetitek: ketten maradtunk, Greina és én. A két képernyőn nem mutathatjátok ugyanazt, ha minden második képernyő kikapcsol, az pedig túl feltűnő. Tudom, hogy Greina a másik, ezen a Viadalon csak ő elég kegyetlen ahhoz, hogy gondolkodás nélkül öljön. Viszont ő sem volt mindig ilyen, ti tettétek ilyenné. Tessék, büntessetek meg, ha akartok, de nem hiszem, hogy ennél sokkal rosszabb sorsom lehetne.-Könnyek szöknek a szemembe, és azt kívánom, bárcsak felébrednék végre. Miért éppen ezt kell álmodnom? Camille halálosan nyugodtan leül, látszik rajta, hogy pontosan tudja, mi fog történni vele.
-Thalia, ha hallod, amit mondok, akkor arra szeretnélek kérni, hogy soha, de soha ne felejts el, és őrizd meg azt a sálat, amit valamikor régen te adtál nekem...-A hangja teljesen elhalkul. Ha meg tudnék mozdulni, most megölelném-de a lábam földbe gyökeredzett. A közeli bokor megmozdul, és Greina lép ki belőle. Egyik kézfeje helyén véres csonk árválkodik, az arcán ördögi mosoly. Épen maradt kezével görcsösen markol egy véres kést. Camille feláll és szembenéz támadójával. Szólásra nyitja száját, de Greina torkon ragadja. Vigyorogni kezd minközben fojtogatja a kisebb lányt. Tudom mi fog következni, és legszívesebben elfordulnék. Greina a földre dobja Camille-t, mikor a lány belerug.
-Nem én vagyok az ellenséged, hanem a Kapitólium! Ne bánts!-Kérleli támadóját a leány. Greina azonban rá se hederít. Megfogja a kést és elvágja Camille torkát...


Lihegve ülök fel. MIért van az, hogy soha nincs egy nyugodt éjszakám? Hogy fogom túlélni a Viadalt, ha folyton kialvatlan vagyok? Hát, sehogy. Sajnos ez az egyetlen válaszlehetődég. Hiába barátkoztam össze a Hivatásosakkal, még így sincs túl sok esélyem. Hát, támogatóim nem nagyon lehetnek. Kikelek az ágyból, és felveszem a Kiképzéskor használatos melegítőt. Kisétálok az étkezőbe, és próbálok nem figyelni a többiekre. Mindenki kint van, és eszik: Wiress, Beete, Pablo, Drusilla és az előkészítő csapatok a stylisztokkal. Nincs sok kedvem beszélgetni, ezért minden kérdést elengedek a fülem mellett. Szerenscére bejön a taktikám, és hamar békénhagynak. Gyorsan és hangtalanul eszek, méghozzá nagyon sokat. Negyed óra után azonban kitörök a hangzavarból, és a a lifthez rohanok. Ma teljesen üres. Mire leérek, már nagyon sokan vannak bent. Természetesen a Hivatásosak megint egy csoportban állnak, és beszélgetnek. Odasétálok hozzájuk.
-Sziasztok.-Köszönök.
-Helló Thalia.-Vigyorog rám Marvel.
-Jó, hogy itt vagy.-Mondja szintén mosolyogva Glimmer.
-Szia.-Köszön Cato is. Unokahúga csak megölel. Hát igen, a 2. Körzetesek nem nagyon szeretnek beszélni, erre már tegnap rájöttem.
-Ha nem baj, mi elmennénk a kardokhoz.-Mondja Cato, majd Marvellel együtt elsétálnak a kard-állomáshoz. Ja, kezdődik a megfélemlítési akció.
-Amúgy, Marvel tök helyes.-Állapítja meg a szemét összehúzva Clove, Miközben a távolodó srácot figyeli.
-Aha.-Mondja Glimmer is. Teljesen összezavarodom. Most komolyan pasikról kezdtek el beszélgetni a halál torkában?
-Mi a véleményed?-Szögezi nekem a kérdést Clove.
-Hát...Fogalmam sincs. Őszintén.-Nézek a szemükbe.-Soha nem gondolkodtam még rajta.
-Na nehogy, most tuti nem mondasz igazat.-Néz rám hitetlenkedve Glimmer.-Pont ez kerülte el a figyelmedet, amikor minden mást megfigyelsz?
-Hát, soha sem néztem meg a fiúkat különösebben. Pablo bizonyos szintig a sorstársam, Marvel meg Cato...Hát, ők a Szövetségeseim.-Legalábbis egyelőre. Teszem hozzá gondolatban. Mindkét lány hahotázni kezd mellettem, és nem tudom eldönteni, hogy miért kezdik el megtárgyalni mind a 12 Kiválasztott fiút: azért, mert bosszantani akarnak, vagy azért, mert életem utolsó napjaiban szeretnének megismertetni az átlagos 16 év fölötti lányok mentalitásával, viselkedésével. Ja igen. Még nem vagyok 16. Majd csak leszek. Lehetne annál szebb ajándékom születésnapomra, minthogy betuszkolnak egy gyilkosokkal teli Arénába? Már ha egyáltalán megélem a második napot az Arénában. Glimmer és Clove hamarosan otthagynak és különböző fegyverekkel kezdenek el "játszadozni", ahogy ők hívják. Délelőtt sorra veszem a különböző túlélést elősegítő állomásokat. A tűzgyújtást, a fára mászást meg az ehető növényeket csak gyorsan átismétlem. Még mindig a fára mászás megy a legrosszabbul mind közül. Ebédnél megint a Hivatásosak asztalához ülök le. Marvel folyamatos vicc-özönnel áraszt el minket. A többi Kiválasztott furcsán néz ránk, amit teljesen megértek. Nevető Hivatásosak, ki hallott már ilyet? Délután a logikai és a memóriafejlesztő állomásokat veszem célba. Az egyiknél azonban van valaki: Tirana az 5.-ből. Amikor befejezi a gyakorlatot, az arcán elégedettség csillan. Meg még valami, amit nem értek biztosan: magabiztosság talán? A többi Kiválasztott a Hivatásosakat kivéve mind szomorú, komor, és csüggedt, Tirana lényéből viszont sugárzik a magabiztosság, és az, hogy úgy érzi, van esélye nyerni. Vajon mit tartogathat számunkra, milyen fegyvere lehet, ami miatt biztos a győzelmében? Délután 3-ra márcsak Clove, Cato meg én maradok lent, mint tegnap.
-Na, hozzálátunk az edzéshez?-Kérdezi Clove vigyorogva.-Mutasd, mennyi maradt meg a tegnapi leckékből!-Vágok egy grimaszt, majd odasétálok a késekhez. Az első mellémegy. A második lepattan a céltábláról. A harmadiknál azonban előveszem a zsebemből a drótot, amit tegnap felejtettem benne. Az ujjaim villámgyorsan hajlítgatják formára, majd a kés kirepül a kezemből, és belefúródik a tábla közepébe. Hát, nekem úgy látszik ez az erősségem.
-Az utolsó jó volt, a másodiknál viszont túl nagyot rántottál a csuklódon.-Lép mellém Clove.-Az elsőnek pocsék volt a célzása. Azonban látszik, hogy nem üres a kobakod.-Azzal játékosan rábök a homlokomra. Érdekes, hogy milyen kedves lány rejtőzik a szilárd, komor Hivatásos álarca mögött.
-Khmm. Nem úgy volt, hogy ma kardozni fogunk?-Kérdezi Cato, amikor Clove elszalad a késekért.
-Oké.-Mondom.-Nekem mindegy.-Átsétálok a termen a kordállványhoz. Végül tőrözünk, mert a kardokat megtartani alig bírom, nemhogy megsuhintani. Ahhoz képest, hogy először csinálom, Cato szerint nem rossz. Magam szerint a tőröket, még ha hosszabbak is a késeknél, egyszerűbb pontosan elhajítani, mint közelharcban használni. Hatkor megint kiparancsolnak minket az edzőteremből. Leizzadva, kimerülten, de boldogan megyek a lifthez.
-Tök jó...Ha így...folytatom...a végén...még...meg...tanulom...hogyan...védjem...meg. ..magam...-Szuszogom útközben. Clove elneveti magát, Cato pedig vállonvereget.
-Nem ment rosszul, bár a késekhez jobban értesz. Lehet, hogy ez női dolog...-Kacsint felém Clove. Önkéntelenül elmosolyodom. Milyen kár, hogy közelgő halálom előtt ilyen röviddel sikerült barátokra lelnem.
-Holnap folytathatjuk valami mással. Buzogány?-Néz rám kérdőn Cato.
-A kardot alig bírtam felemelni.-Emlékeztetem, miközben elindul velünk a lift fölfelé.
-Akkor mit szólnál a dárdához?
-Nekem mindegy.-Tárom szét a karom.-Képzeld, még nem próbáltam ki azt sem soha.
-Oké, akor holnap dárdavetés.-Fejezi be Cato. Clove megölel, amikor megérkezik a lift a második emeletre, majd kisétál.
-Szia.-Búcsúzik Cato is. Úgy érzem, mintha még mondani akarna nekem valamit, de végül kilép a liftből. Miközben összezáródnak a liftajtók látom, hogy visszafordul felém, a szemében különös csillogással...