17. fejezet - Thalia

Derékig süppedtem valamiféle posványba.
 - Cato! Cato! - Kiabálom, mert tudom, hogy ő az egyetlen, aki segíthet.
 - Jövök! - Hallom a távoldól a fiú hangját. - Tarts ki! - Egyre mélyebbre süllyedek, miközben kétségbeesetten kapálódzom. Mire Meglátom Cato-t, már csak a szemem látszik ki. Nagy nehezen felnyújtom a kezem, de mielőtt Cato megfoghatná, teljesen elmerülök. Még hallom, amint a nevemet kiáltja...



 - Thalia! - Kiáltja valaki a nevem. - Ideje lenne felkelni! - Morgok valamit válaszul, majd a fejemre húzom a párnát. Semmi kedvem felébredni, mert akkor kiderülhet, hogy a tegnapi napot csak álmodtam... De visszaaludni sem lenne jó, mert túl sok a rémálmom. Hallom, amint nyílik az ajtóm. - Drágám, ma van a nagy nap! Este lesznek az interjúk, és arra rendesen fel kell készülnöd! - Felnézek, és meglátom Drusillát.
 - Muszály? - Könyörögve nézek rá.
 - Igen, kicsikém. Gyere szépen reggelizni, csak öltözz fel előtte. - Amint Drusilla kimegy, nagy nehezen felkelek, és a lehető leggyorsabban megfésülködöm, lemosdok és felöltözök. Mindeközben mintha egy másik világban lennék. Mosolygok, amit gyakorlatilag Camille halála óta nem tettem. Persze, erre gonodolva megint elszomorodom. Hisz most én is megyek egy Viadalra, és Cato pont olyan elérhetetlen, mint Camille. Az egyikük halott, a Viadal végére Cato, én, vagy esetleg mindkettőnk halott lesz. Nagyon jók a kilátásaim. Végre rászánom magam, hogy bemenjek az étkezőbe. Amint meglátnak az asztalnál abbamarad a beszélgetés. Mint abban a régi versben... Hogy is volt? "Szó bennszakad, hang fennakad, lehelet megszegik..." Valami ehhez hasonló történt az asztalnál. Beetee végül megköszörülte a torkát.
 - Üdvözlünk újra a köreinkben, Thalia. Tegnap este nem jöttél vacsorázni.
 - Tudom. - Mondom, majd leülök. Kicsit rossz érzés, de nem mindenkinek akarom elmondani, mekkora baklövést követtem el tegnap délután. Baklövés volt, vagy sem? Hmmm, ez is érdekes kérdés. Végül is valószínű halálom előtt örülhetek is egy kicsit, nem? Csönben megreggelizek, teljes mértékben figyelmen kívül hagyom a kérdéseiket. A Kapitóliumi kísérőink előtt semmi kedvem beszélgetni.
 - Ma este lesznek a végső interjúk, holnap pedig már be is kerültök az Arénába. - Mondja a reggeli befejeztével Beetee tárgyilagosan. - Higgyétek el, én sem örülök annak, hogy Thalia bekerült a játékokba, de azon kell lennünk, hogy élve kijuttasuk. Pablo, segítesz majd neki?
 - Hé, én is itt vagyok! - Nézek rájuk.
 - Te nem hiszem, hogy beleegyeznél a tervünkbe. - Szólal meg halkan Wiress.
 - Felvilágosítanátok, mi a terv? - Mindenki felém fordul. A csönd kezd egy kicsit hosszúra nyúlni.
 - A terv az, hogy megvédelek az Arénában, majd a végén meghalok. De ehhez az kell, hogy a Bőségszarunál azonnal elfuss valamerre. - Mondja Pablo csöndesen.
 - Mi?!
 - A teljes körzet segíteni fog téged pénzzel, hogy legyen elég dolgotok. Pablo a héten rendesen megtanult bánni egy karddal. Már most van elég pénzünk ahhoz, hogy egy kardot küldjünk Pablo-nak. Élelemet valószínűleg találhattok majd, Pablo szerint sokat tanulmányoztad az elmúlt héten az ehető növényeket. Jó ötlet volt, tényleg hasznos lesz majd a tudásod az Arénában...
 - Nem. Már vannak csapattársaim, akikkel az elején szövetkezem, és Pablo is jöhet, beszéltem velük! - Csattanok fel hirtelen. Mi az, hogy előre eltervezik, hogy élve kihoznak, és engem meg sem kérdeznek erről? Amúgy is, Pablo-nak is kell, hogy esélye legyen a győzelemre, nem szabadna feláldoznia magát értem!
 - És mégis kik azok? - Kérdezi gyanakodva Beetee. Wiress és a kapitóliumi kísérőink érdeklődve figyelnek.
 - A négy Hivatásos. És mielőtt tiltakozni kezdenétek, nem, semmi esélyetek, hogy lebeszéljetek erről! - Azzal felállok és a lifthez megyek. Nem érdekelnek. Könnyeimmel küzködök végig, de még nem sírhatok. Az egyetlen hely, ahová elbújhatok az erkély, már ha Cato-nak igaza van, és tényleg nincsenek ott kamerák. Amint kilépek a liftből, egy hűvös szellő összeborzolja a hajam. Az erkély kietlennek tűnik így, hogy senki sincs itt rajtam kívül. A korlátnak dőlök, és hagyom, hogy eleredjenek könnyeim. Ez így túl sok nekem! Túl nagy a nyomás. Semmi kedvem visszamenni a lakosztályunkba, de muszály lesz. Fel kell készülnöm az interjúra, mert az, hogy támogatóim legyenek, tényleg fontos. Még majdnem egy óra eltelik, mire végre rászánom magam, hogy visszamenjek a lakosztályomba. Amikor felérek, nem találok senkit az előszobában, A folyosók is néptelenek. A nappaliból viszont hangok szűrődnek ki. Félénken bekopogok, majd belépek.
 - ... és ez teljességgwel lehetetlen! - Fejezi be Beetee a mondatát épp.
 - Mi lehetetlen? - Beetee felém fordul.
 - Tíz pontot kaptál, mint a többi Hivatásos. - Világosít fel Wiress.
 - Mi? Én, tíz pontot? Arra, hogy késeket dobáltam, amiket dróttal körbetekertem?
 - Mi?! - Most a többieken az értetlenkedés sora.
 - Tíz pont, ejha! - Szólal meg a sarokból Pablo. - Nekem csak hetet adtak. De a lány a Tizenkettedikből tizenegyet kapott.
 - A hét pont se rossz. De hogy kaphatott valaki tizenegyet? - Kérdezem a szobában levő felnőttekre nézve.
 - Nem hiszem el. - Mondja Beetee miközben a fejét fogja. - Végig úgy gondoltuk Wiress-el, hogy valami közepes, vagy kevés pontot kapsz, Pablo-t meg megkértük, hogy rosszul teljesítsen, és kapjon átlagos pontszámot, hogy ne figyeljenek fel rátok a Hivatásosak. Erre te tíz pontot szerzel, és összehaverkodsz azokkal, akiktől távol kellene magad tartanod. - Beetee sóhajt egyet. - Mindegy, ma este vannak az interjúitok. Szeretném, ha mindketten közönyösnek tűnjetek. Ne kezdjetek el sírni, de nézzetek ki megszeppentnek. Ez rád is vonatkozik, Thalia. És felejtsd el, hogy a Hivatásosakkal vagy egy csapatban. Hallani sem akarok velük kötött szövetségről.
 - De ők a barátaim! - Kiáltok fel.
 - Nem, ők az ellenségeid, fogadd el. Egy Győztes lehet, és az te... - Nem hallom, hogy fejezi be a mondatot Beetee, mert kirohanok a szobából és rájuk csapom az ajtót. Rázkódom a dühtől miközben a szobámba viharzok, de aztán rájövök, hogy ennek semmi értelme. Bár tudom, hogy Wiress és Beetee szeretnek, és csak ki akarnak hozni egy darabban az Arénából az eszem miatt, nem fogok lemondani a Szövetségeseimről. Camille azt a taktikát választotta, amit most ők akarnak alkalmazni: meghúzta magát. Mégis csak második lett. A végén az erősebb nyer. Én pedig már nem vagyok az a kislány, aki eljött a 3. Körzetből. Ez alatt az egy hét alatt megváltoztam. Megtanultam megvédeni magam, és vadászni, meg gyűjtögetni. A lehető legjobb Szövetségeseket szereztem meg magamnak, azt hiszem. És nem fogom vakon követni a felnőttek utasításait. Főleg azután nem, hogy néhányuk elárult, és elintézte, hogy ide jussak. Teljesen kiábrándultam belőlük.