31. fejezet - Thalia

Koromsötét van - mint minden "éjszaka" - amikor kilépünk Cato-val a barlangból. Kicsit nagyon szégyellem magam amiatt, hogy alig néhány perccel ezelőttig még a karjaiban reszkettem. A tervemnek sikerülnie kell. Akárhányszor gondolom át, mindig újabb és újabb gyenge pontokra jövök rá. Mi lesz, ha Katniss mégis lelő? Vagy ha Thresh nem bújik elő, hanem inkább körbe kutat a környéken és megtalálja Cato vagy Clove rejtekhelyét? Mi lesz, ha...
 - Semmi baj nem lesz, oké? - Suttogja a fülembe Cato. Ettől furcsa mód megnyugszom. Hogy lehet rám ilyen nagy hatással? Inkább érzékelem, mint látom, hogy mellettem áll.
 - Ha abbahagyjátok végre a bambulást, akkor el is indulhatnánk végre - Morran fel Clo, miközben felénk sétál őrhelyéről. Cato rám somolyog, aztán unokahúgához fordul. Az a kis félmosoly az arcán melegséget varázsol bensőmben.
 - Tőlem mehetünk - Rám pillant, én bólintok. Elindulunk, lépteink alig hallatszanak. Clove állig fel van fegyverkezve különböző méretű és hosszúságú késekkel. Cato hátára szíjazva illetve a derekára kötve is egy kard van, plusz még tudom, hogy a csizmáiba tőröket tett. Nálam mindössze egy kisebb kés és egy kicsivel hosszabb tőr van. Meg az eszem, emlékeztetem magam. Az én legnagyobb fegyverem az agyam. Megérkezünk a Bőségszaru tisztásához. Érdekes módon nyoma sincs a Viadal elején ásott árkunknak. 
 - Hová lett az árok? - Kérdezem suttogva. 
 - Eltüntették. Gondolom azért, hogy ne zavarja meg a Lakomát - Mondja Clove vállrándítva.
 - Vagy hogy ne legyen a segítségünkre - Teszi hozzá elgondolkodva Cato.
 - Derítsük fel a környéket - Javasolom. - Nincs túl sok időnk.
 - Csupán legalább 6-8 óra napfelkeltéig. Egyáltalán nincs sok időnk - Clo vigyorogva rázza a fejét. - Szét fogom unni magam...
 - Ne szórakozz már, Clo - Csóválj a fejét Cato. - Gyere, keresünk neked egy jó kis fát, aminek van egy kényelmes ágvillája, rálátással a Bőség szaru szájára. 
 Clo rávigyorgok unokatestvérére, aztán elindul a bokrok közt. Cato bocsánatkérően néz rám, aztán elindul Clo után. Követem őket. Negyed óra múlva találunk egy megfelelő fát. Clo felmászik rá, mi meg Cato-val viszünk neki néhány lombos ágat jóval távolabbról, amikkel egy kicsit el tudja takarni búvóhelyét. Clo mosolyogva köszön el tőlünk, még egyszer lemászik és jól megölelget minket, majd - természetesen hosszasan hangoztatva, mennyire unatkozni fog - visszamászik, és befészkeli magát. A talajról nézve egyáltalán nem látszik, hogy van valaki a fán. Ki gondolta volna, mi mindenre képes egy kis szikszalag. Meg hogy Clove zsebében van egy teljes tekercsnyi belőle. Cato-val együtt belopakodunk a szaruba. Mondtam neki, hogy inkább segítek búvóhelyet keresni neki, de nem hagyott békén. 
 - Minden oké, ugye? - Kérdezi tőlem, miután elég mélyen bemásztunk a Szaruba ahhoz, hogy ne lehessen kivenni minket a távolból.
 - Nagyjából. Azt leszámítva, hogy egy gyilkos játékban vagyok egy áldozat, nincs semmi problémám - Mondom, és hiába szántam viccnek az egészet, mosolyognom nem sikerül. Cato megrázza a fejét. 
 - Ne hívd magad áldozatnak! Te túl fogod élni. Ha más nem is, te biztos túléled - Olyan komolyan néz a szemembe, hogy tudom, az életét is hajlandó feláldozni azért, hogy kimentsen engem innen. A baj csak az, hogy ezt én is boldogan megtenném érte.
 - Tudom. És nagyon szeretlek téged, többek közt ezért - Mondja Cato. Hupsz, már megint hangosan gondolkodtam. Érzem, hogy elpirulok.
 - Bocsi, én...
 - Cssss... - Cato gyengéden megsimítja az arcom. - Tudom, hogy érzel, mert én is így érzek. De higgy magadban! Minden jól fog ma sikerülni, és kijutunk innen, Clo-val együtt, oké? És ha elmentünk innen, életed végéig boldoggá foglak tenni.
 Lehunyom a szemem, és úgy suttogom:
 - Én is nagyon, nagyon szeretlek téged, Cato... És köszönöm. Mindent köszönök! - Kinyitom szemeimet és mélyen belenézek gyönyörű, kék szemeibe. Észre sem veszem, és ajkai már az enyéimhez nyomódnak. Egy fél pillanat az egész, túl rövid idő, de mindketten tudjuk, hogy dolgunk van. Ha felkel a nap, és valaki meglátja, amint elmegy innen... 
 - Semmi baj nem lesz, oké? Higgy benne, de tényleg.
 - Megígérem - Suttogom. Kisimítok egy előre hullott szőke tincset szemeiből.
 - Szavadon foglak - Mondja mosolyogva. Nyom egy puszit homlokomra, majd elindul kifelé. Miután körbekémlelt a Szaru bejáratából, visszapillant rám, amitől azonnal hevesebben kezd verni a szívem. Azután óvatosan elkezd mászni a fűben, nagyon lassan. Még azután is bámulom hűlt helyét, amikor már rég eltűnt az erdőben. 
 Az elkövetkezendő kb. 6 óra teljesen eseménytelenül telik. Először szürkülni kezd, majd egy bő fél óra múlva a nap első sugarai megcsillannak a Bőségszarun. A föld hirtelen remegni, kezd, hálás vagyok azért, hogy ülök, máskülönben tuti elesnék. A föld megnyílik a Szaru előtt, és kiemelkedik egy asztal, hófehér terítővel, rajta 4 táska: 2 nagy fekete, 11-es és 2-es számmal ellátva, egy aprócska narancssárga a 12-es számmal rajta, és egy csuklóra tehető, még annál is kisebb 3-as számú, kék. Azonnal felpattanok, magamhoz rántom a 3-as és 2-es számú zsákokat és futásnak eredek. Cikk-cakkozva próbálok beszaladni az erdőbe, főleg miután egy nyíl süvít el fülem mellett. Azonban egy pillanatra hátra pillantok, ami végzetes hiba. Belelépek egy gödörbe, és elesem. A bokám kificamodik. Látom, ahogy Katniss kiszalad az erdőből, felajzott íjjal, melyet egyenesen rám szegez. De a Bőségszaru hátulja felől érkezik, azaz kívül van Clo lőtávján. Talpra kecmergek, de a bokámba fájdalom nyilall. Majdnem újra elesek, és egy pillanatra úgy gondolom, végem van. Katniss elengedi íja idegét... és a felém repülő nyílvesszőt oldalra repíti egy dobótőr. A vállam felett látom, hogy Clove sietett a segítségemre. Egy pillanatig Katniss és ő farkasszemet néznek... Aztán nem várom meg, mi történik, inkább gyorsan besietek az erdőbe, majd óvatosan felmászok egy cserje alsóbb ágára, és helyére mozgatom a bokámat, ami piszkosul fáj. De legalább a csomagjaink megvannak... Remélem Clove is jól van még.