25. fejezet - Thalia

Szerencsére nincs túl sok vadászdarázs-csípésem. Kaptunk egy ajándékot a 2. Körzet Mentoraitól - egy nagy tubus kenőcsöt, mellé pedig egy kis cetlin az utasítást, miszerint dörzsöljük be vele a csípéseket, majd tíz perc után mossuk le a krémet. Magamra vállaltam a "doktornéni" szerepét, és mindenkit bekentem vele. De még így is, hogy volt feladatom, betegre aggódtam magam Cato-ért. Amióta megjöttünk  Pablo-hoz, azóta nem láttuk se őt, se Glimmert, se Peetát. Egy ágyúdörgést viszont hallottunk, az új éjszaka pedig még nem jött el, ezért nem tudjuk, ki halt meg. Clove is sápadtabb a szokásosnál, Marvel pedig folyamatosan fel-alá járkál. Egyedül Pablón nem látszik, hogy érdekelné a dolog. Ő csak közömbösen sétálgat, miközben ellenőrzi, hogy a "torony" körül minden rendben van-e. Nagyon remélem, hogy nem Glimmer a Viadal újabb áldozata, de ha bármi történt Cato-val... Akkor nem tudom, mi fog történni. Valószínűleg segítek Clove-nak győzni. Ő igazán megérdemli, hogy hazamenjen. Ha igaz minden, amit Cato mesélt róla, akkor neki kell innen élve hazamennie. Már rég letettem arról, hogy én leszek az, aki hazajut. Meg sem érdemelném. Motoszkálást hallok, majd valaki leül velem szembe.
 - Semmi baj. - Clove megszorítja a kezemet. - Semmi baj... - Belenézek szép, kék szemeibe, amik annyira hasonlítanak Cato-éira... és hiába próbálom kipislogni a könnyeket a szememből, halkan csorogni kezdenek lefelé az arcomon. Clove szeme is könnybe lábad, majd könnyei végiggördülnek orcáján és lecsorognak arcáról. Nem tudom, mennyi ideig ülünk így, de végül Clove megragadja a vállaimat és magához húz. Egy örökkévalóságig ülünk így a földön, egymást támasztva, ölelve, míg végül megrezzen a bozót. Clove azonnal a hang irányába kapja a fejét.
 - Cato! - Kiált fel. - Visszajöttél! - Amint meglátom a fiú aranyszín üstökét előbújni a lombok árnyékából, felpattanok és teljes erőből rohanni kezdek felé. Egy pillanatnyi meglepetés suhán át Cato arcán, majd felismerés, és végül boldogság. Aztán belé csapódom. Könnyen elkap, én meg átkarolom. Felnézek rá, kék szemeiben némi zavart látok. A vadászdarázs csípések! Még maradt abból a... Amint a fiú ajkai az találkoznak az enyémekkel, a világ megszűnik körülöttem. Nem érdekel senki és semmi, a tér és idő elveszti fogalmát... Cato él és szeret. Ennél több nem nagyon kell nekem. Kissé elhúzódom tőle, zihálva veszem a levegőt. Látom, hogy Cato arcán is végiggördül egy könnycsepp. Nem hagyom leesni, inkább megsimogatom az arcát. Igen! Ez tényleg a valóság! Nem tudom miért, de kacagni kezdek. Élek! És ő is él! Még nem haltunk meg! Pillanatokon belül Cato nevetése is csatlakozik az enyémhez. 
 - Mióta? - Csattan egy éles női hang a hátam mögül. Azonnal elhal kacagásunk. Elengedem Cato nyakát, és a hang irányába fordulok. Két dühös és egy megértő pillantás fogad. Aztán a megértő is dühössé válik.
 - Mi mióta? - Kérdezi Cato. Gyorsan oldalra fordít, és kissé elém helyezkedik. Próbál védelmezni! Megrázom a fejem. Össze kell szednem magam! Ez nem egy átlagos élet. Itt egy élet-halál harc zajlik éppen. 
 - Pontosan tudod te azt. Mióta is tart ez a viszony közted meg a szajha között? - Clove a fejével felém int. Szemében azomban nem dühöt látok, hanem egy üzenetet. Később még beszélünk erről. Ne félj, ez csak egy ostoba színjáték. Hát persze! Mi "szórakoztatni" vagyunk itt, mintha valamilyen ostoba TV sorozatba csöppentem volna... Habár, a kapitóliumiaknak ez is pont egy ugyan olyan sorozat a TV-ben, mint a többi. 
 - Thalia nem szajha! Ha nem tetszik, hogy velem van, akkor kotródj innen! - Fú, soha nem hallottam még ilyen dühösnek Cato-t.
- Thalia, te meg mégis mit képzelsz? Az még oké, hogy szövetkezünk velük. Na jó, Beetee ezt sem tartja jó ötletnek. De legalább egy terv, amivel nyerhetsz. De mi van veled? Elvben arra kéne várnunk, hogy ezek kinyírják egymást, hogy a végén hazamehess! - Istenem, hogy lehet Pablo ilyen hülye? Ekkor azonban teljesen váratlanul Marvel belekezd egy szitokáradatba. A Kapitóliumot meg Snow Elnököt szidja válogatott káromkodásokkal. Zavartan nézek rá. Clove azonnal megöleli Cato-t. A fiú egy pillanatra elengedi a  kezem, és erősen megszorítja Clove-ot. 
 - Jó, hogy élsz. Szép kis előadás volt. - Dicséri a lányt.
 - Én is örülök neked. Erre most azonban nincs időnk. Nem tudom, Marvel mennyi időre tudja lefoglalni a kamerákat.
 - Amúgy ő mit csinál most? - Kérdezem. Pablo is olyan tanácstalanul néz, mint én.
 - Időt nyer. - Cato megrántja a vállát, miközben újra megszorítja a kezem. - Ha szidni kezdjük a Viadalt, az elnököt vagy a Kapitóliumot, akkor azt kicenzúrázzák. Általában ilyenkor 5-10 percig nem mutatják azt a területet a kamerák. Aztán meg elnémítják a TV adásban a megfelelő hangot, úgyhogy sietnünk kell. Mi a terv?
 - Jó kérdés. Clove rám pillant. Thalia?
 - Hát... Maradjunk itt egy-két napot. Hátha Glimmer is idetalál... 
 - Rá ne várjunk. Biztosan meghalt. - Mondja Cato. Erre Marvel abbahagyja a káromkodást.
 - Meghalt? - Kérdezi döbbenten.
 - Igen. - Válaszolja Cato. - Sajnálom. - Marvel sarkon fordul felkapja a dárdáját, és elindul, keresztül a tisztásunkon, ügyesen kerülgetve az aknákat.
 - Marvel, mit csinálsz? Most hová mész? Fordulj meg, és gyere vissza, most! - Kiált utána Clove. - Együtt kell maradnunk, még mindig vannak öten rajtunk kívül az Arénában!
 - Megyek, és megbosszulom a halálát! Akár az életem árán is! Azt hiszem, tudom, ki tette ezt. 
 - Mondd el! Együtt levadásszuk! - Clove a fiú után szalad. - Ha elmész, sokkal kevesebb esélyed lesz nyerni, nekünk is, neked is! - Pablo a fejét csóválva visszasétál eközben a torony lábához.
 - Hagyj! Majd jövök, ha úgy érzem. - Azzal Marvel belép az erdőbe. Clove megrántja a vállát és visszabaktat hozzánk. 
 - Na, ezt jól megkaptuk. Nem elég, hogy kis Szövetségünk elvesztett egy tagot, most egy másiknak is lába kélt. Ez van. Na, együnk valamit vacsorára. - Clove szórakozottan a torony felé indul.
 - Mi van vele? - Suttogom.
 - Próbálja felfogni, hogy mi a helyzet. Olyan vagyok neki, mint a bátyja. Tudod, együtt nőttünk fel. Aztán most rájött, hogy a barátnője fülig szerelmes belém, én meg viszontszeretem őt. Ráadásul az egyik csapattársa meghalt, egy másik meg bosszúhadjáratot indított. Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok neki egyszerre? - Cato kék szemei vidáman csillognak.
 - Hát, talán... Amúgy nem fájnak a csípéseid? Látom van azért egy pár a kezeden. Van krémünk, bekenjem őket? Segíteni fog.
 - Most hogy így mondod... Egy kicsit tényleg fájnak. De csak egész kicsit. - Fájdalmat mímelve grimaszol, de tudom, hogy van igazság abban, amit mond. A krém előtt nekem is piszkosul fájtak a csípéseim. Nem tudom, aznap hanyadjára, de  felnevetek.
 - Na gyere, te hős! Bekenlek, azt vacsora! - Kacagva battyogunk a többiekhez a vörös ég alatt.