Szinte ki sem látszom a tömegből. Ez az egyetlen olyan alkalom, ahol az összes Körzetbeli jelen van, de itt sem azért, mert valami jó dolog fog történni. Kötelező a részvétel. Az idei mentorok-Sheila és Mario-már a színpadon állnak a Kapitóliumi Drusillával együtt, aki nagyban szónokol.
-Először is, jöjjenek a lányok.-Zárja le mondókáját, majd az egyik üveggömbhöz lép, és színpadias keresgélés után kihúz egy nevet, majd körülnéz. Húzza az idegeinket a hatásszünettel természetesen (ezért a Körzetünk testületileg utálja).
-Silena Maureen Johnson.-Olvassa fel végül. Egy kis, tizenkettőnek tűnő lány kilép a sorból, és sírva fakad. Három hete vesztette el a szüleit egy robbanásban. Jut eszembe. Most pedig megy a vágóhídra. Camille-hoz fordulok, akiről lerí, hogy sajnálja szegényt.
-Ne tegyél semmilyen ostobaságot.-Suttogom neki, de elkéstem.
-Önkéntesnek jelentkezem a Viadalra!-Azzal Camille oldalra tolja a lányt. Nem! Üvöltök fel magamban.
-Hogy hívnak, drágám?
-Camille Morgan.
-Ismered a Silenát?
-Nemrég vesztette el a szüleit. Az én szüleim és az övéi jó barátok voltak...
-Rendben. Ilyen egy igazán bátor tett! Jöjjenek a fiúk.-A szokásos procedúra.-Mark Harris.-A fiú fellép a színpadra. Tizenhatnak tippelem, de elég sovány, úgyhogy nem lehetek biztos benne.-Hölgyeim és Uraim, a 3. Körzet idei Kiválasztottjai Camille Morgan és Mark Harris!
Hát igen. Eltelt egy év. Idén ismét Aratás, csak mostmár Camille nélkül. Kezdem megszokni háromnegyed évnyi rémálom után, hogy folyton halott barátnőmről álmodom. Ki tudja, talán idén én is követem a mészárszékbe. Megpillantom a mára kikészített ruhát. Egyszerű lila színű ruha, de még így is ez a legszebb, amit itt adhatnak. Kicsit nagy rám, de a derekára tekerem a kék sálam, így ez kevésbé feltűnő. A reggeli szokás szerint ízetlen, de legalább kakaót kapunk mellé. Pontban nyolckor mindenkit felsorakoztatnak a kapuban, majd mint egy áradat hömpölygünk a főtér felé. Innen-onnan csatlakoznak hozzánk kisebb-nagyobb csoportok, majd meglátom az Aratási Plakátot. Idén nyolcan vagyunk rajta, 5 fiú és rajtam kívül még 2 lány. Megállunk előtte, hogy mindenkinek legyen ideje az agyába vésni a neveket, majd továbbindulunk. Vért vesznek tőlünk, aláírunk egy papírt, majd csoportokra oszlunk. Felnézek az emelvényre, és majdnem elájulok: az idei mentorok Wiress és Beete lesznek, tehát egy hónapig egyedül leszek. Rosszabb esetben egy hónap múlva már nem fogok élni. Drusilla szónokolni kezd, de nem figyelek rá. Gondolataimat leköti a tavalyi eseményekre való visszaemlékezés. Hirtelen meglök a mellettem levő.
-Van itt bárki, akit Thalia Thompsonnak hívnak?-Reszketve lépek ki a sorból és lassan elindulok az emelvény felé. Hallom a morgást, ami körülvesz: felismertek a Plakátról. Már csak idő kérdése, és valaki jelentkezni fog helyettem, nem igaz? Erről szól a Plakát! Felérek az emelvényre, és ránézek a Kapitóliumira. Drusilla arcáról leolvasható a meghökkenés. Ő is tud a Plakátról.
-Khm...Khm...Nincs önként jelentkező?-Néz körbe, majd segélykérő pillantást vet a két leendő Mentorra is, de Wiress és Beete sem tud mit kezdeni a helyzettel.-Egészen biztosan nincs? Na, gyerekek, csak akad itt valaki, aki elég bátor ehhez!-Próbálkozik tovább. Vár még egy keveset.-Hát, ezek szerint senki...Akkor jöjjenek a fiúk. Pablo Rodriguez.-Olvassa fel egy 12-13 évesnek tűnő fiú nevét, de én alig hallom. Ez lehetetlen! Eddig mindig volt jelentkező, ha valakit a Plakátról húztak ki! Meglátom az árvaházi dolgozók kis csoportját. Vigyorognak. Hát persze! Soha nem szerettek, és ha valahogy el lehet tüntetni egy teljes évfolyamot, azért bármire képesek, főleg, hogy ők adhatják le a listát, hogy ki hányszor iratkozott fel tesszeráért! Biztosan ők voltak! Ám, ez a halyzetemen nem sokat segít.
-Khm...Azt mondtam, fogjatok kezet!-Hallom meg Drusilla hangját. A Körzettársam, Pablo szemébe nézek, majd kezet fogok vele. Egymás mellett lépdelünk, miközben a Békeőrök lekísérnek bennünket az emelvényről. Alaposan szemügyre veszem a fiút. A haja fekete, a szeme barna, nagyon sovány, de eszembe jut, hogy mintha már láttam volna. Hát persze! Az apja egy ügyes műszerész, és én egyszer segítettem neki, Pablo pedig ott sertepertélt körülöttünk. Egy szobába zárnak be végül. Vajon ki fog itt meglátogatni? Tavaly én meglátogattam Camille-t...De hirtelen nyílik az ajtó, és az árvaház igazgatónője lép be rajta.
-Thalia, innentől kezdve nem tartozol az árvaház felügyelete alá.-Azzal már indulna is kifelé, de hirtelen ráüvöltök:
-Maga volt, igaz? Szólt a lányoknak, hogy ne jelentkezzenek helyettem, és felíratott tesszerára, igaz? Mondja, hogy nem, hazudjon nekem, de nézzen közbe a szemembe!-Hátrafordul, és a szája sarkából sziszeg felém:
-Okos vagy, nagyon is. Tizenhatszor írattalak fel, úgyhogy elég nagy esélye volt, hogy téged húznak ki. Köszönöm az adományod, amit az árvaházra hagytál.-Felugrom, és minden dühömet kieresztve arcon ütöm, mire felsikolt. Belép egy Békeőr, és lefog, majd a székhez visz. Nincs értelme kapálóznom. Ha megnyerem a Viadalt, jobb hellyé teszem az árvaházat, és ezt azzal kezdem, hogy földönfutóvá teszem ezt a nőszemélyt!
-Maradjon nyugton, tartogassa az erejét a Viadalra.-Mormogja a fülembe unott hangon a Békeőr. Ajtó nyikorgást hallok, majd suttogást. A Békeőr oldalra áll, így megláthatom kik jöttek be. Wiress és Beete, de a nőnél valami érdekes tárgy van.
-Brownie.-Ismerem fel, mire a mackó a kezemben landol.
-Gondoltuk, örülsz majd neki.-Hálásan nézek a feltalálókra, majd megölelem őket.
-Mindent hallottunk. Azonban ne feledd, innentől kezdve a Mentoraid vagyunk, és mindent meg fogunk tenni azért, hogy élve kijuss az Arénából. A 3. Körzetnek szüksége van rád!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése